Nőtt a Synergon vesztesége

Vágólapra másolva!
A Synergon Csoportnak az első félévben 1,083 milliárd forintos vesztesége volt, szemben az egy évvel korábbi 169 millió forint negatív eredménnyel - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vágólapra másolva!

A konszolidált, nem auditált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a csoport bevétele 6,639 milliárd forint volt az első félévben, ami 6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

A csoport a veszteséget alapvetően a pénzügyi műveleteken, ezen belül a határidős ügyleteken elkönyvelt 704 millió forintos negatív eredménnyel és a gazdasági környezetből adódó elmaradt haszonnal, illetve a csak lassan mérséklődő fix költségek magas szintjével magyarázta.