Kétszer annyit költenek energiára a németek

Vágólapra másolva!
Hat év alatt több mint a felével, átlagosan 267 euróra emelkedett a német háztartások benzinre, fűtésre és villanyáramra fordított havi kiadása, idézte a szerdai német sajtó a szövetségi statisztikai hivatal modellszámítását.
Vágólapra másolva!

Áramra és gázra, illetve más tüzelőanyagra összesen 162 eurót, üzemanyagra 105 eurót költöttek múlt hónapban átlagosan a németek. Ugyanez a két érték 2002-ben 104 euró, illetve 68 euró volt. Különösen jelentősen nőttek ezek a kiadások az elmúlt két évben, 2006. július és most július között.

Emelkedett az energiára és üzemanyagra fordított kiadások aránya a háztartások teljes kiadásán belül is: 2002-ben még a nettó jövedelem kevesebb mint 9 százaléka volt ez az érték, 2006-ban már 10,6 százaléka.

A statisztikusok változatlan fogyasztással számoltak. Egyelőre nem lehet mérni, mekkora azon háztartások aránya, amelyek csökkenteni próbálják e kiadásaikat például úgy, hogy energiatakarékosabb háztartási eszközöket vagy kisebb fogyasztású autót vásárolnak.

Ulrich Kelber, a szociáldemokrata párt (SPD) frakcióvezető-helyettese azt mondta a Financial Times Deutschland (FTD) című pénzügyi lapnak, hogy a kormánynak elő kell segítenie energiatakarékos eszközök használatát a háztartásokban "a mixertől az autóig", az alacsony jövedelműeknél is. Az FTD megítélése szerint az energiaárak kérdése lehet a jövő őszi német parlamenti választások egyik fontos témája.

Az utóbbi időben enyhült világpiaci kőolajárak miatt a benzin - és nagyjából hat hónapos késéssel a gáz - olcsóbbodhat, de az áramért mindenképp egyre többet kell fizetni Németországban.

Ősszel huszonhárom helyi áramszolgáltató fogja emelni a díjakat, akad közöttük, amelyik több mint 13 százalékkal, írta a Der Tagesspiegel napilap a Toptarif.de fogyasztói internetes oldalra hivatkozva. De szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy egy esetleges áramszolgáltató-váltás (a német villamosenergia-piac 1998 óta teljesen liberalizált) jelentősen ellensúlyozhatja a meredek áremelkedést.