Már 235 forint fölött az euró

Vágólapra másolva!
Kedden jelentős mértékben gyengült a forint a budapesti bankközi devizapiacon.
Vágólapra másolva!

Kedd délután fél ötkor 235,50/55 forint volt az euró árfolyama, ami éppen 2 forinttal több a hétfői 233,50/60-as szintnél. Reggel még csak árnyalatnyi volt a gyengülés, kilenc órakor 233,85/95 forinton alakult az árfolyam, ám alig fél óra alatt eljutott 235,50-ig. Az euró később 235 és 236 forint között ingadozott, kétszer is megkísérelte a 236 forintos küszöb áttörését, de a kereskedők elmondása szerint ez komoly ellenállásnak, erős támasznak bizonyult.

A forint gyengülését részben régiós hatás okozta, gyengült a lengyel zloty és a cseh korona is, ám korántsem olyan mértékben, mint a forint - mondták kereskedők. A magyar deviza az euróval szemben hosszú idő, valamivel több mint egy hónapja (pontosan július 3. óta) nem volt olyan gyenge, mint most. A további mozgás nemzetközi hatásoktól függ, elsősorban a Fed mai nyilatkozata alakíthatja a piacok hangulatát, az árfolyamokat, a befektetési kedvet, a kockázatvállalási hajlandóságot.

A kereskedők szerint a dollár árfolyamának alakulására is meghatározó befolyással lehet a Fed kamatdöntést követő nyilatkozata; az amerikai deviza erősödő irányzatának kiteljesedését vagy megtorpanását okozhatja a Fed közlemény hangneme. Kedden már 1,55 dollár alatt alakult az euró/dollár keresztárfolyam; nem meglepő tehát, hogy az amerikai devizával szemben komoly forintgyengülést hozott a keddi adásvétel: délután már 152,15/25 forinton alakult a dollár jegyzése a hétfői 149,80/90 forint után.