Erőművet épít az E.ON Gönyűn

Vágólapra másolva!
Várhatóan októberben elindul az E.ON kombinált ciklusú erőművének kivitelezése a Győr- Moson-Sopron megyei Gönyűn. A 400 millió eurós (több mint 100 milliárd  forintos) beruházás megkezdése a tervekhez képest némi késésben van, de ez nem befolyásolja 2010. évi üzembe helyezését - mondta Katona Zoltán, a beruházó E.ON Erőművek Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek kedden.
Vágólapra másolva!

Tájékoztatása szerint a terület előkészítése befejezés előtt áll: közel 18 hektáron elvégezték a feltöltést és az árvízmentesítést. Most folyik a Duna-parti védőrendszer kialakítása. Ezzel párhuzamosan a fővállalkozó Siemens konzorcium már a beruházás feltételeinek megteremtésén dolgozik, hogy amint kézhez kapják az építési engedélyt, azonnal megkezdhessék a kivitelezést. (A konzorciumot a Siemens németországi anyavállalata és a magyarországi leányvállalata hozta létre.)

Az előzetes engedélyek már megvannak, s várhatóan napokon belül megérkezik az egységes környezethasználati engedély is - közölte Katona Zoltán.

A csúszást az adminisztratív, eljárásjogi és jogszabályi változások időigényes voltával indokolta az ügyvezető igazgató.

A bruttó 433 megawatt teljesítményű gáz- és gőzerőmű kétmillió fogyasztó ellátását lesz képes biztosítani. A rendkívül magasnak számító nettó 58 százalékos hatásfokot egy gázturbinás és egy gőzturbinás berendezés kombinációjával érik el. Ugyanakkor az erőmű környezetkímélő is lesz, mivel rendkívül alacsony lesz a szén-dioxid-kibocsátása.

A működéshez szükséges földgázt 13 kilométeres föld alatti gázvezetéken juttatják el az erőműbe. Az óránként 75 ezer köbméteres földgázigényt az E.ON Földgáz Trade elégíti ki. A megtermelt áramot egy 400 kilovoltos nagyfeszültségű vezetéken táplálják a magyar villamosenergia-rendszerbe.

A gönyűi kombinált ciklusú erőmű az első országos jelentőségű erőművi létesítmény, amelyet az E.ON Magyarországon épít fel. Tervezése során számoltak egy esetleges bővítéssel, amellyel 800 megawattra növelnék a kapacitását.

Az erőművet a beruházó budapesti székhelyű E.ON Erőművek Kft. működteti majd. A társaság a német E.ON Krafwerke GmbH 100 százalékos leányvállalata.