Kezd unalomba fulladni a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,90 pontos, 0,46 százalékos csökkenéssel 20 899,49 ponton zárt hétfőn.
Vágólapra másolva!

A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények az erősödő OTP kivételével gyengültek az előző kereskedési napi záráshoz képest.

Alig volt forgalom a BÉT-en, és kedden is hasonló érdeklődés várható - mondta el Nagy Péter, az Unicredit Bank üzletkötője az MTI-nek. Hozzátette: nagy mozgás egyetlen papír árfolyamában sem volt, az OTP erősödését is inkább a likviditás hiányának tudta be, semmint kedvező híreknek.

Bár a Richter gyengülésében szerepet játszhatott a forint erősödése, de az üzletkötő szerint inkább az elmúlt napok erősödését követő korrekció zajlott hétfőn.

Az OTP-részvények ára 1,02 százalékkal 7120 forintra erősödött, a bankpapír forgalma 2,281 milliárd forintot tett ki.

A Mol papírjaival 2,044 milliárd forintért kereskedtek, a részvények ára 0,35 százalékkal 17 300forintra esett.

A Magyar Telekom papírok 313 millió forintos forgalommal 807 forinton zártak, ami 0,98 százalékkal alacsonyabb, mint a tegnapi záróérték.

A Richter-részvények 33 360 forinton zártak, ami a legutolsó záróárhoz képest 2,58 százalékos csökkenés. A papír forgalma 976 millió forint volt.

Egis 70,4 millió forintos forgalom mellett 60 forinttal, 0,43 százalékkal 13860 forintra nőtt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 15,59 ponttal, 0,69 százalékkal 2257,04 pontra gyengült.

A CETOP20 2872,82 ponton zárt, ami az előző napi záróhoz képest 21,79 pontos, azaz 0,76 százalékos növekedés.