Nem kötelező az éves gyorsjelentés

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde módosítja szabályzatát. A tőzsdei cégeknek nem lesz kötelezető közzétenni például az éves auditálatlan gyorsjelentést, amelyet eddig az adott évet követő február végéig kellett publikálniuk - közölte a Budapesti Értéktőzsde Kibocsátói és Tagi Igazgatóságának vezetője, Varga Balázs Attila. Az éves auditált jelentés közzététele továbbra is kötelező marad április 30-ig.
Vágólapra másolva!

A kérdés azért merült fel, mert megjelent a Pénzügyminiszter rendelete a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség részletes szabályairól. A jogszabály a múlt év végén módosított tőkepiaci törvény óta meglévő joghézagot pótolja.

A PM-rendelet egységes útmutatót ad a kibocsátók éves, féléves jelentéseinek, a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségnek a formájáról, a tartalmáról és a közzétételének módjáról. A kibocsátóknak már korábban is volt lehetőségük időközi vezetőségi beszámolót közölni, de a rendelet most ezt is egységesíti.

Varga Balázs Attila, az MTI-nek elmondta, hogy a BÉT igazgatósága és a tőkepiaci felügyelet által már jóváhagyott, de még hatályba nem lépett szabályzat-módosítása a tőzsdei cégeknek csak a jogszabályok által előírt tájékoztatást teszi kötelezővé, mindezt a tőkepiaci törvénybe és a most megjelent PM rendeletbe foglalt, az Európai Uniós Transzparencia Direktívában megfogalmazott elveknek megfelelően.

A szabályzat módosításának hatályba lépése után a tőzsdei cégeknek nem lesz kötelező sem az első-, sem a harmadik negyedévi gyorsjelentés közzététele. A PM rendelet külön figyelmet fordít az önkormányzatok értékpapír kibocsátásával kapcsolatos közzétételi kötelezettségekre. Kötelező közzétenni minden olyan információt, amely az adott helyi önkormányzat esetében jelentőséggel bír, többek között azokat a képviselőtestületi döntéseket, amelyek az önkormányzat gazdálkodási helyzetét lényegesen befolyásolják, vagy például olyan javaslatokat, mint a képviselőtestület feloszlatásának indítványozása.