Maradt az amerikai alapkamat

Vágólapra másolva!
A Federal Reserve soros ülésén úgy döntött, hogy nem változtat a 2 százalékos jegybanki alapkamaton - tájékoztat a BBC internetes oldala.
Vágólapra másolva!

Az Fed kétfrontos háborúra kényszerült, mert egyik oldalról a magas infláció, másik oldalról a lehetséges recesszió réme fenyegeti, így - az elemzők várakozásainak megfelelően - nem változtatott a 2 százalékos kamaton.

A lépést a tanácstól úgy magyarázták, hogy a gazdaság továbbra is gyenge adatokat produkál (a GDP adat az elemzői várakozások alatt, míg a munkanélküliség a jósolt szint fölött volt), míg az inflációs kilátások bizonytalanok.

A fogyasztói árak az Egyesült Államokban 11 éve nem nőttek olyan gyorsan, mint júniusban, a nyomást azonban enyhítheti, hogy az üzemanyag iránti csökkenő kereslet és az OPEC (és főleg Szaúd-Arábia) kitermelésének növekedése miatt az olaj ára mostanában mérséklődött.

A Fed 2007. vége óta (az amerikai jelzálogpiaci válságra reagálva) egészen 2008. áprilisáig meredeken csökkentette a kamatot, áprilistól azonban nem változtatott a jelenlegi 2 százalékos kamatszinten.

A monetáris tanács tíz az egyes szavazati aránnyal döntött a kamat tartása mellett, egyedül Richard Fisher véleménye tért el, ő ugyanis a kamatemelés mellett tette le voksát.

A jegybanki tanács hozzáfűzte, hogy "a szoros hitelfeltételek, a lakáspiac további zsugorodása és a magas energiaárak valószínűleg ránehezednek a gazdasági növekedésre a következő néhány negyedévben."

Azt is hozzátették, hogy "az infláció magas, és az inflációs várakozások jelzői közül is emelkedett néhány."

Mostanában vegyes gazdasági adatok érkeztek

Kedden az amerikai szolgáltatási szektor további zsugorodásáról érkezett információ: az 50 pont alatti 49,5 pontos beszerzési menedzser-index érték tanúskodik erről. Ez azonban még mindig meghaladja a szakértők 48,3 pontos jóslatát.

Hétfőn tették közzé a júniusi béremelkedés mértékét: míg az elemzők 0,3 százalékos csökkenésre számítottak, az amerikai bérek 0,1 százalékkal nőttek, ez pedig nem tesz jót az inflációs kilátásoknak.

Augusztus elsején jutott tudomásunkra, hogy júliusban az amerikai munkanélküliség 5,5-ről 5,7 százalékra emelkedett.

Július 31-én az amerikai kereskedelmi minisztérium 1,9 százalékos második negyedéves GDP növekedést hozott nyilvánosságra. Az amerikai gazdaság ugyan nincs recesszióban, az adat azonban a 2,3 százalékos elemzői várakozást alatt maradt.