Tovább gyengült a forint zárásra

Vágólapra másolva!
A régiós devizákkal együtt gyengült a forint szerdán a bankközi devizapiacon.
Vágólapra másolva!

Az eurót délután 232,60/70 forinton jegyezték, szemben a keddi 230,05/10 forinttal, ami több mint egy százalékos forint gyengülésnek felel meg. Az árfolyam hétfőn délután még 228,60/70 forint volt.

A forint és a régiós devizák gyengülése kedden, a cseh jegybank elnökének nyilatkozatát követően indult meg. Az elnök szavaiból a piac azt a következtetést vonta le, hogy az idén akár több alkalommal is sor kerülhet alapkamat csökkentésre. A cseh korona egy nap alatt több mint három százalékkal gyengült.

A dollárt 147,80/90 forinton jegyezték szerdán délután a keddi 145,20/30 után. Az euró0,40 százalékkal 1,5700 körüli szintre gyengült a dollárral szemben a nemzetközi devizapiacon.

A forintpiacon a féléves és éves lejáratok kamata változatlan, 8,50 és 8,70 százalék.