Szigorúbb feltételek az USA jelzálogpiacán

Vágólapra másolva!
Emelkednek az amerikai és a nyugat-európai tőzsdemutatók, erősödik a dollár hétfőn délután, miután az amerikai pénzügyi kormányzat szemlátomást igyekszik valamelyes rendet teremteni a jelzáloghitelezésben.
Vágólapra másolva!

Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) hétfőn új, szigorúbb szabályokat hirdetett a jelzáloghitelezés módszereire, amelyek - Ben Bernanke Fed-elnök szerint - egyaránt védik majd a hitelezőket és a hitelfelvevőket. Az intézkedések célja megszüntetni a hitelfelvevők félrevezetését a hitelek összes költségei felől, kiszűrni a szédelgő, lényegében fizetésképtelen adósokat is becserkelő üzleti praktikákat, biztosítani, hogy csak fizetőképes adósok kapjanak hitelt, éspedig reális, méltányos áron. Csökkenteni fogják az előretörlesztés felárának határidejét és mértékét is.

Freddie és Fannie a pácban

Előzőleg, még vasárnap, az amerikai pénzügyminisztérium és a jegybank szerepét betöltő Fed széles körű és példátlan intézkedéseket jelentett be, megerősítendő a bizalmat az amerikai jelzálogpiac két legnagyobb szereplője, a Fannie Mae és a Freddie Mac pénzintézetek iránt.

Henry Paulson pénzügyminiszter a Feddel, a tőzsde- és értékpapír-felügyelettel (SEC), valamint a republikánus és a demokrata párt kongresszusi vezetőivel folytatott megbeszélések után közölte, hogy emelik a két jelzálogkölcsönző állami hitelkeretének összegét, amely jelenleg 2,25-2,25 milliárd dollár. Erre azért van szükség, hogy biztosítsák a likviditást a két társaságnak.

Nincs államosítás, de szigorúbb szabályrendszer várható

Paulson ismét elutasította az államosítás gondolatát, de közölte, hogy szükség esetén a pénzügyminisztérium kész részvényeket vásárolni a két pénzintézetből. Nem tudni, hogy a tőzsdén forgó részvényekből vásárolna-e az állam, vagy tőkeemelés révén segítené ki a jelzálogpiac két óriásvállalatát.

Mindkét intézkedéshez kongresszusi jóváhagyásra van szükség, és a pénzügyminisztérium reményei szerint ez a héten meg is történik.

Paulson elképzeléseinek harmadik vetületeként - a vállalatok feletti ellenőrzés megszigorítását célzó törvényjavaslat részeként - a Fed konzultációs jogot kap azoknak az új követelményeknek a meghatározásában, amelyek a Fannie Mae és a Freddie Mac tőkéjére és biztonságára vonatkoznak. A Fed is jelezte vasárnap, hogy szükség esetén szintén kész rendkívüli hitelekkel kisegíteni mindkét társaságot.

A már a múlt hét hétfője óta erőteljes eladói nyomás alatt álló két jelzálogkölcsönző részvényeiből pénteken reggel irdatlan mennyiséget dobtak piacra a befektetők. A Fannie Mae árfolyama 50 százalékkal 6 dollárra, a Freddie Macé 51 százalékkal 3,89 dollárra zuhant, de a kereskedés végére ledolgozták a veszteséget. A jelzálogpiaci válság kirobbanása óta tőzsdei értékének 80 százalékát veszítette el a két mamutcég.

Kormány szponzorálta vállalkozások

A Fannie Maet 1938-ban alapították: a közkeletű, de hivatalosan is használt elnevezés az amerikai Szövetségi Országos Jelzálogszövetséget (Federal National Mortgage Association) takarja, rövidítése (FNMA) hangzik női név gyanánt angolul kimondva. Az 1970-ben a jelzálogkölcsönök másodlagos piacának bővítésére létrehozott Freddie Mac elnevezése pedig a Szövetségi Lakáskölcsön Jelzáloghitel Társaság (Federal Home Loan Mortgage Corporation) rövidítéséből (FHLMC) származik. Ez a két intézmény képezi az amerikai ingatlanpiac refinanszírozásának két pillérét, és több mint negyven éve biztosítják az ingatlankölcsönök piacán a likviditást, felvásárolva, jelzálogkölcsönnel támogatott értékpapírokba (MBS) csomagolva és eladva a különböző hitelintézetek által nyújtott ingatlanhiteleket. Magánszemélyeknek nem nyújtanak hitelt.

Mindkét cég úgynevezett "kormány szponzorálta vállalkozás" (GSE), vagyis magán részvénytársasági formában működnek, de törvényben megszabott alapokmánnyal és céllal. Az állam garantált hitelkeretet biztosít számukra. Ennek köszönhetően jóval alacsonyabb kamattal tudnak hitelt felvenni a piacokon, mint egy bank.

A Fannie Mae és a Freddy Mac az Egyesült Államok 11,5 billió dolláros lakáshitelpiacának mintegy 45 százalékát biztosítja, május végén együttesen 5,2 billió dollárnyi saját és garantált követeléssel rendelkezett. Ez az összeg az éves amerikai GDP több mint egyharmadának felel meg. Követeléseik majdnem 20 százalékának erejéig külföldi, főleg ázsiai központi bankoknak tartoznak, kötvényekben.

A két pénzintézet központi garanciái növelésének hírére hétfőn 0,17 százalékra emelkedett az amerikai közadósság biztosításának díja fizetésképtelenség esetére, a pénteken jegyzett 0,165 százalékról. Az amerikai közadósságot a piac gyakorlatilag kockázatmentesnek tartja, mindazonáltal a piaci biztosítási költség rohamosan nőtt a tavalyi, a "nem elsőrendű válság" kitörése előtti kevesebb mint 0,02 százalékról. Márciusban, amikor a Fed megszervezte a csőddel fenyegetett Bear Stearns befektetési bank megmentését, 0,12 százalékra nőtt a díj.