Másfél milliárdos útépítés Pest megyében

Vágólapra másolva!
Várhatóan 2009. végére adják át a Tápiószele-Újszilvás-Abony összekötő utat, a több mint 17 kilométeres, csaknem 1,5 milliárd forintból létesülő útszakasz lehetővé teszi majd a régió dél-keleti részének közlekedési fejlődését - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Az összekötő út építése és felújítása az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében valósul meg.

Az építkezés 2008 harmadik negyedévében kezdődik.

Az út megépítésével a község belterületén az átvonuló forgalom és a környezetszennyezés csökken, nő a közlekedésbiztonság, a vállalkozások jövedelmezősége, a munkavállalási lehetőségek száma.

A Pro Régió Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Kht. vezetője és Újszilvás Község Önkormányzatának polgármestere július 23-án írta alá a Tápiószele-Újszilvás-Abony összekötő út építéséről és felújításáról szóló támogatási szerződést. A projekt lebonyolításáért Újszilvás Község Önkormányzata a felelős.

A projekt célja a Tápiószele-Újszilvás-Abony közötti út teljes szakaszának megépítése és felújítása. A beruházás 3147,5 méter hosszúságban új út építését, illetve a fennmaradó csaknem 14 kilométer hosszúságban az út felújítását jelenti.

A projekt közvetlen célterülete a Pest megye dél-keleti területén fekvő Szolnok és Bács-Kiskun megyével határos, a területfejlesztési szempontból átmenetileg kedvezményezett nagykátai és ceglédi kistérség. Kiemelt fontosságú az út térségeket összekötő, interregionális szerepe, hiszen tranzit forgalmat bonyolít le. Fontos szempont az út tehermentesítő szerepe is.

A közlemény szerint a megelőző hatásvizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a beruházás eredményeképpen a közlekedési hálózat fejlesztése jobb logisztikai feltételeket teremt, így a mikrotérségben lévő vállalkozások jövedelmezőségét növelik a kedvezőbb szállítási feltételek, ami jelentősen kihat a régió gazdasági potenciáljára, a foglalkoztatás bővülésének lehetőségére.

Ugyancsak a hatásvizsgálat eredménye, hogy a szóban forgó szakaszon a fejlesztés révén a mért utazási idő a felére csökken, a rendezett forgalmi viszonyok között javul a közlekedés biztonsága és várhatóan csökken a balesetek száma.