Menedzserein spórolna a Gazprom

Vágólapra másolva!
Hivatali létszámleépítésbe kezd a Gazprom, amely több mint 400 ezer embert foglalkoztat Oroszországban - adta hírül pénteken a Kommerszant. Alekszej Miller vezérigazgató utasítására 2009. január 1-jével a cég központi apparátusának a munkatársak 10 százalékától, több mint 500 embertől kell megválnia, mégpedig a legjobban fizetett menedzserek közül.
Vágólapra másolva!

Az Európa földgázellátásában uralkodó szerepet játszó részvénytársaság az irányítási költségek idei jelentős megugrása miatt kényszerül a lépésre, megfigyelők azonban kételkednek benne, hogy ezzel jelentős megtakarításra tehetne szert.

A Kommerszanttal a cég egyik kereskedelmi partnere közölte, hogy Miller a múlt héten már alá is írta a leépítésre vonatkozó utasítást, s ezt a monopólium képviselői megerősítették a lapnak. Mint elmondták, Miller egyelőre irányszámokat adott meg a részlegeknek, és várja a javaslataikat. "Egyes részlegekben a tervezett elbocsátás a 20 százalékot is eléri, másokat viszont nem érint majd a csökkentés" - magyarázta el egy, az igazgatótanácshoz közeli forrás.

A cégóriás munkabérköltségei tavaly 24,7 százalékkal 248,9 milliárd rubelre nőttek (1 rubel mintegy 7 forint), főleg az átlagbérek és a kifizetett egyéb juttatások emelkedése miatt. Az alkalmazottak összlétszáma tavaly 3800 fővel bővült, így jelenleg 436 ezer ember dolgozik a Gazpromnál, akiknek 9,3 százalékát a vezető beosztásúak teszik ki, 22,2 százalékát a szakemberek és 63,1 százalékát a dolgozók. A legnagyobb arányban az irányítási költségek ugrottak meg, 32,6 százalékkal - 23,7 milliárd rubelre. Ezen belül 6,4 milliárdot tettek ki a fizetések, a rájuk fordított összeg a központi apparátusban így 22,2 százalékkal lett magasabb az előző, 2006-os évinél.