Pozitív hangulat repítette a tőzsdét

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 483,33 pontos, 2,29 százalékos emelkedéssel, 21 625,49 ponton zárt szerdán.
Vágólapra másolva!

Az OTP-részvények ára 3,47 százalékkal 7089 forintra erősösött, a bankpapír forgalma 1,384 milliárd forintot tett ki.

A Mol papírjaival 2,549 milliárd forintért kereskedtek, a részvények ára 1,64 százalékkal 19 825 forintra repült.

A Richter-részvények 32 600 forinton zártak, ami a legutolsó záróárhoz képest 1,55 százalékos emelkedés. A papír forgalma 2,988 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom papírok 1,692 milliárd forintos forgalommal 795 forinton zártak, ami 2,71 százalékkal magasabb, mint a tegnapi záróérték.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 50,63 ponttal, 2,26 százalékkal 2290,39 pontra emelkedett.

A CETOP20 2976,85 ponton zárt, ami az előző napi záróhoz képest 31,42 pontos, azaz 1,07 százalékos erősödés.

A részvénypiac forgalma 24,68 milliárd forint volt szerdán,

Mohos Imre, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta: továbbra is optimista az amerikai befektetői hangulat. Ezt Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter kijelentései szintén erősítették, amelyek a nyugat-európai áttételeken keresztül a BÉT-en is hatottak. Az üzletkötő hozzátette: a befektetői hangulatra az olajár további csökkenése ugyancsak pozitívan hatott, valamint az, hogy az USÁ-ban az előrejelzett hurrikán várhatóan elkerüli az olajkitermelő helyeket. Mindez a BÉT-en is növelte a keresletet főként a bankpapírok iránt.

A Buda-Cash üzletkötője úgy vélte: a forró pénzek most a pénzpiacokról ismét a tőkepiacok felé áramlanak majd.

Keresztyén Atilla, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szintén a pozitív nemzetközi hangulattal magyarázta a BÉT-en az árak növekedését. Ő azt emelte ki, hogy az OTP-részvények húzták a piacot. Emellett megemlítette, hogy az olajárak csökkenése szintén az árak növekedését erősítette.