Tovább csökkentek a részvényárak

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51, 17  pontos emelkedés után 20403,77  ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,25 százalékos emelkedést jelent. 
Vágólapra másolva!

A részvénypiac forgalma 18 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző kereskedési napi záráshoz képest.

Morava Mária, az Erste Bank üzletkötője elmondta, hogy a régiós piacok meglehetősen vegyesen zártak. A BÉT vezető részvényei közül a Mol szenvedte el a legnagyobb esést, miután bejelentette, hogy meg kívánja vásárolni a horvát INA közkézhányadban lévő részvényeit.

Bár ajánlati árát nem jelentették be, de várhatóan a régiós olajpapírok 8 körüli P/E mutatójánál jóval magasabb, 18 körül lesz az ár per egy részvényre jutó nyereség hányados, tehát drágán veszi meg a részvényeket az olajtársaság, a tranzakcióhoz pedig hitelt vesz fel. Ez az elemzők szerint rövid távon az árfolyam gyengülésével jár, hosszabb távon azonban - a szinergiáknak köszönhetően - pozitív hatással lehet a részvényárfolyamra.

Morava Mária kiemelte a jól teljesítő Magyar Telekom és Richter papírokat, utóbbiak leginkább "menekülő" papíroknak számítanak, ha más szektorból, - mint hétfőn a bankszektorból - kedvezőtlen hírek érkeznek

Az OTP Bank részvényeinek árfolyama változatlanul 6380 forint maradt. A bank részvényeivel 8, 57 milliárd forint értékben kereskedtek.

A Mol-részvények ára 450 forinttal 2,39 százalékkal 18 400 forintra esett forgalmuk 4,95 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 770 forinton zárt. Ez 30 forintos, 4,05 százalékos növekedés az előző napi záró értékhez képest. A távközlési papírok forgalma 1,8 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama 760 forinttal, 2,36 százalékkal 33 000 forintra emelkedett. A részvényekkel 3,23 milliárd forint értékben kereskedtek

Az Egis-részvények ára 70 forinttal, 0,46 százalékkal 15 220 forintra emelkedett, 77 millió forint forgalom mellett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 36,71 ponttal, 1,66 százalékkal 2254,44 pontra emelkedett.