Londoni elemzők szerint emel az EKB

Vágólapra másolva!
Felesnél nagyobb az esélye a jövő havi euróövezeti jegybanki kamatemelésnek, amely azonban szerdai londoni elemzői vélemények szerint - ellentmondásosnak tűnő módon - tovább hajthatja az inflációt a dollár relatív gyengítése és így az olajárak további emelése révén. Ezért, és a lassú növekedés miatt várható a kamatszint   visszacsökkentése már az idén.
Vágólapra másolva!

Az MNB hétfői kamatdöntő ülése után - amelyen a piac meglepetésére elmaradt az általánosan várt kamatemelés - az MTI-nek nyilatkozó londoni felzárkózó piaci elemzők nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az euróövezeti kamatkilátásoknak a további magyar kamatpálya szempontjából.

Arra a kérdésre, hogy az EKB esetleges júliusi kamatemelése milyen erős tényező lenne az MNB következő kamatdöntésében, Juliet Sampson, az HSBC bankcsoport londoni befektetési részlegének közép-európai elemzője például azt mondta: az EKB "mindig tényező", de bármilyen MNB-döntésre a legnagyobb súllyal a belső makrofejlemények hatnak.

Michal Dybula, BNP Paribas közép-európai közgazdásza közölte: nem számol azzal, hogy a júliusra várt EKB-emelés egy hosszabb szigorító ciklus kezdete lenne, "csak finomhangolásról" lesz szó.

A magyarországi kamatemelés elmaradása mindazonáltal még szerdán is téma volt a nagy citybeli házak körében.

További szigorításra számítanak

A JP Morgan szerdai elemzésében úgy vélekedett, hogy az MNB nem vetett véget a szigorító ciklusnak, csak annak ütemét akarja mérsékelni.

A ház idézi Király Júlia MNB-alelnök előző napi nyilatkozatát, amely szerint az inflációs kockázat ugyan továbbra is jelentős, az azonban nem javítja a jegybank hitelességét, ha "mindenre lő, ami mozog".

A JP Morgan londoni elemzőinek alapeseti forgatókönyve ennek alapján az, hogy - bár a júliusi szigorítás sem zárható ki - a következő MNB-kamatemelés augusztusban várható.

A ház fenntartotta 9 százalékos kamattetőzési jóslatát, és szerinte a hétfőre várt emelés elmaradásának fő oka az lehetett, hogy a Monetáris Tanács a forinterősödés jelenlegi ütemével nem volt kibékülve, a fokozatos erősödést azonban pártolja.

Hasonlóképp vélekedtek más nagy londoni házak is az MNB-kamatdöntés után. A Goldman Sachs londoni elemzői szerint is az a fő kérdés a kamatemelés elmaradása után, hogy a Monetáris Tanács már elég erősnek tartja-e a forintot az inflációs cél eléréséhez, vagy csak a forinterősödés ütemével voltak gondjai. A GS szerint ez utóbbi a valószínű, és a ház azzal számol, hogy a pénzügypolitikai testület a következő hónapokban szívesen látná, sőt elő is fogja segíteni a forint további erősödését, tekintve, hogy a következő adatok is várhatóan inflációs kockázatokat fognak mutatni.

A Dresdner Kleinwort is arra a következtetésre jutott, hogy jóllehet a Monetáris Tanács valószínűleg nem bánja a forint "valamelyes" erősödését, az árfolyam-emelkedést azonban jó eséllyel túl gyorsnak tartotta.