Profitrekordot döntött a British Airways

Vágólapra másolva!
Hét év óta először fizet osztalékot a British Airways annak köszönhetően, hogy az elmúlt üzleti évben több mint kétszeresére nőtt a vállalat profitja az üzemanyag árak drasztikus emelkedése ellenére. Eközben a cég vezérigazgatója jelezte: lemond 700 ezer fontos prémiumáról a heathrow-i repülőtér új termináljának márciusi megnyitásakor keletkezett káosz miatt.
Vágólapra másolva!

A márciussal végződött üzleti évben az adózott eredmény 680 millió font volt az egy évvel korábbi 290 milliót követően. A bevétel 3,1 százalékkal 8,75 milliárd fontra emelkedett.

Az új heathrow-i 5-ös terminál hat évig épült, 4,3 milliárd fontos beruházással, a megnyitás körüli zűrzavar - poggyászok eltűnése napi több tízezres, járatok törlése napi több százas nagyságrendben - 16 millió fontos veszteséget okozott a légitársaságnak.

A British Airways május elején meredeken megemelte a jegyárakra kirótt üzemanyag-pótdíjakat: a rövid távú járatokon egy útra 3 fonttal 13 fontra, vagyis menettérti jegy esetében 26 fontra (8500 forintra). A kilenc óránál rövidebb időtartamú hosszú távú járatok esetében 10 fonttal 63 fontra, oda-vissza foglaláskor 126 fontra (41 ezer forintra) emelkedett a pótdíj. A kilenc óránál hosszabb repülések üzemanyag-felára 15 fonttal 79 fontra, vagyis járatpáronként 158 fontra (52 ezer forintra) drágult.

A British Airways összesen 56 millió fontot fizet a részvényeseknek osztalék formájában (részvényeként 5 pennyt), a társaság 42 ezer dolgozója között pedig 35 millió font prémiumot osztanak szét.

Az idei üzleti év sok kockázattal van tele, elsősorban az üzemanyag drágulása miatt, mindazonáltal a vállalat vezetése arra számít, hogy költségtakarékossággal kezelni tudja a problémákat. Emellett megvalósíthatónak tartja az évi 4-4,5 százalékos bevétel-növekedést.