Visszaesett a TVK

Vágólapra másolva!
A kedvezőtlen piaci környezet számlájára írja elsősorban a Mol-csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Nyrt. vezetése az első negyedév jelentős eredményromlását, a tendencia a második negyedévben tovább tart  - mondta Hodossy Gyula a cég pénzügyi- és gazdálkodási vezérigazgató-helyettese a cég tiszaújvárosi sajtótájékoztatóján, pénteken.
Vágólapra másolva!

Az év első negyedében a tavalyi év hasonló időszakához képest mind a polietilének, mind pedig a polipropilének ára jelentősen nőtt, csakúgy mint a vegyipari benziné és vegyipari gázolajé, valamint az energiáé, ezeket nem tudta kompenzálni a termelés növekedése - mondta Hodossy Gyula.

Elmondta: mind az olefin-1, mind pedig az olefin-2 üzem kapacitása jelentősen nőtt, ez utóbbié több, mint 12 százalékkal, és növekedett a polimer üzemek termelése is, ám az összességében csaknem 24 százalékos árbevétel-növekedés nem párosult az eredmény emelkedésével - tette hozzá, megismételve a csütörtökön nyilvánosságra hozott első negyedévi számadatokat.

Az árbevétel 23,6 százalékkal emelkedve mintegy 96,5 milliárd forintot ért el. A nettó pénzügyi veszteség 1,075 milliárd forintot tett ki, szemben a bázisidőszaki 73 milliárd forint nyereséggel.

Hodossy Gyula kiemelte: a második negyedév sem ígérkezik jobbnak, a piaci körülmények, a működési környezet továbbra sem kedvező.

Mint mondta, komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az alapanyag- és energiaárak növekedését legalább részben mérsékeljék, növeljék a hatékonyságot.

A 95 százalékban a Mol tulajdonában lévő vegyipari cég egyébként ez év június 2-án kezdi kifizetni a tavalyi rekordnak számító év eredménye után megállapított osztalékot. Összesen csaknem 9 milliárd forintot kapnak a részvényesek, részvényenként 369 forintot - jegyezte meg Hodossy Gyula.