GKI: túl a mélyponton a magyar gazdaság

Vágólapra másolva!
Az idén, év végére kikerül a növekedési gödörből a magyar gazdaság - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült, hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében. Előrejelzésük szerint a reálkeresetek idén már emelkednek és ha a nemzetközi pénzpiac stabilizálódik, akkor a forintkamatok is csökkenhetnek.
Vágólapra másolva!

A világgazdasági és belpolitikai viszonyok romlása ellenére a társaság kedvezőnek tartja az idei év első hónapjaiban tapasztalt gazdasági folyamatokat a társaság. Az infláció tavaly december óta havi 0,2 százalékponttal mérséklődött. A versenyszektorban a bérek az Országos Egyeztető Tanács által javasolt 5-7,5 százalékos sáv felső értékénél gyorsabban nőttek, a forint viszonylag erős.

A tavaly nyár óta szinte folyamatosan, 7 százalékról 8,1 százalékra emelkedő munkanélküliség, ha minimálisan is, de csökkenni kezdett. Az ipari termelés és a kivitel gyorsult, az építőipar és a kiskereskedelem visszaesése lassult, az áruforgalmi egyenlegben többlet keletkezett, az államháztartás hiánya csökkent.

Nőttek viszont a kamatok és csökkent a feldolgozóipar hazai értékesítése. A kiskereskedelemben az élelmiszerek értékesítése az első két hónapban kevesebb, mint 1 százalékkal, a többi terméké viszont 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Csaknem 3 százalékkal emelkedett viszont a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, igaz ezen belül a belföldieké csökkent.

Gyorsan drágul az energia és az étel

A kutatók szerint az idei év átlagában a fogyasztói árak 6-6,5 százalékos, az év végén 5 százalék körüli emelkedő üteme várható. Az élelmiszerek és a háztartási energiahordozók ára azonban bőven 10 százalék fölötti ütemben emelkedik. A gáz ára, elsősorban a világpiaci drágulás miatt akár 30 százalékkal, a villamos energiáé pedig mintegy 10 százalékkal, a távfűtésé az év második felében 10-15 százalékkal növekedhet.

Az előrejelzés szerint az év egészében mintegy 6,2 százalékos infláció mellett a reálkeresetek 0,5-1 százalékkal emelkednek, de ezen belül a költségvetési szektorban inkább csak stagnálnak. A nyugdíjak reálértéken 1 százalékkal nőnek. A vállalkozási szektorban a foglalkoztatás enyhén nő, a költségvetésiben csökken.

Lassabb marad a gazdaság a környező állmokkénál

A gazdasági növekedés üteme idén is elmarad az Európai Unió többi új tagállamáétól. A gazdaság egésze a tavalyi 1,3 százalék után 2,5-3 százalékkal, a mezőgazdaságon és a közszolgáltatásokon kívüli szektorok együttes teljesítménye 3-3,5 százalékkal nő. Míg az idei első negyedévben még csak a tavalyi 1 százalékhoz, a negyedik negyedévben már a jövő évi 3,5 százalékhoz hasonló növekedési ütem várható.

Az év során az ipari kivitel lassulása, s belföldi - főleg beruházási, de részben fogyasztási célú - értékesítése stagnálása várható. Az építőipar teljesítménye továbbra is messze elmarad az egy évvel korábbitól, annak ellenére, hogy februárban mintegy 6 százalékkal nőtt januárhoz képest. Érdemi változás a II. félévtől már erőre kapó európai uniós támogatású infrastrukturális fejlesztések beindulásától várható.