Alig változott a forint árfolyama

Vágólapra másolva!
Alig változott a forint árfolyama csütörtök reggel a bankközi devizapiacon. Az eurót délelőtt 249,75/85 forinton jegyezték, ami csak 0,1 forinttal tér el a szerda délutáni 249,65/75 forintos értéktől.
Vágólapra másolva!

Kora reggel 249,40 forintos, majd 250 forint közeli árfolyamszinten is születtek kötések. A forint kismértékű gyengülésére éppen a vártnál jobb GDP-adatok nyilvánosságra kerülése után került sor. A kereskedők szerint ez újabb bizonyítéka annak, hogy a hazai adatok továbbra is csak minimális mértékben befolyásolják a piaci folyamatokat, meghatározó hatása főként a nemzetközi irányzatoknak, jelenleg éppen a kedvező régiós folyamatoknak és a feltörekvő devizák általánosan jó helyzetének van. Az elemzők meglátásai szerint ugyanakkor a megnyugtató GDP-adat azt valószínűsíti, hogy az MNB aggályok nélkül dönthet a kamatemelésről a Monetáris Tanács következő ülésén.

A forint erősödött a dollárral szemben, a kereskedők szerint ebben is a nemzetközi piacok hatása érhető tetten. Az amerikai deviza árfolyama délelőtt 160,75/90 forint volt, míg szerdán délután 161,60/70 forinton jegyezték.