Tovább gyengült a forint

Vágólapra másolva!
Folytatta gyengülését a forint a bankközi kereskedelemben. Péntek délután négy órakor 253,00/05 forinton jegyezték az eurót, szemben a csütörtöki 251,80/252,00 forintos árfolyammal, ami közel fél százalékos forint gyengülésnek felel meg.
Vágólapra másolva!

A forint már nyitáskor is gyengülést mutatott 252,80/90 forintos euró árfolyammal. A kereskedők szerint ez a változás "bőven belefér" a kialakult sávon belüli mozgásba. Emlékeztettek arra, hogy a forint/euró kurzus az elmúlt három hét során ért el az április 8-i 254,40-ről az április 23-i 251,30-ra, így a mostani visszagyengülés felfogható akár elkerülhetetlen technikai korrekciónak is.

Az euró folytatta gyengülését a dollárral szemben a nemzetközi devizapiacon. Az 1,6000-as árfolyam küszöb áttörésére szerdán tett kísérlete óta mára 1,5640-re csúszott vissza.

A dollár is ennek megfelelően erősödött a forint ellenében: péntek délután 161,85/90 forinton jegyezték a csütörtök délután 160,10/20 forinttal szemben.