OMV: "Érdekes" üzletet kötött a Mol

Vágólapra másolva!
Az OMV szóvivője "érdekesnek" minősítette, hogy egy ománi cég lényegesen olcsóbban jut a Mol részvényeihez, mint amilyen árat az OMV kilátásba helyezett tavaly őszi szándéknyilatkozatában. Thomas Huemer közölte, hogy a Mol-OOC-megállapodás semmit sem változtat az OMV eddigi, Mollal kapcsolatos álláspontján.
Vágólapra másolva!

Az osztrák cég akkor jelezte, hogy kész 32 000 forintot (120,8 eurót) kínálni a Mol-részvényekért, ha bizonyos feltételei teljesülnek, egyebek között az, hogy többségi tulajdonrészt szerezzen a magyar vállalatban.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett adatok alapján a Mol átszámítva 94,33 eurós árfolyamon értékesíti az alaptőke 8 százalékát kitevő részvénycsomagot az OOC-nak.

A szóvivő hangoztatta: a különbözet is bizonyítja, hogy a meglebegtetett OMV-kínálat ténylegesen a Mol-részvényesek érdekeit szolgálja. Megítélése szerint ez a mostani ügylet is ugyanolyan átláthatatlan és kétes értékű, mint a Mol-menedzsment korábbi lépései. Érdekes lenne például tisztában lenni a szerződés pontos részleteivel - mondta, hozzátéve, hogy az OMV mindenesetre eleve megkérdőjelezi a hétfőn nyilvánosságra hozott megállapodás hosszú távú stratégiai értelmét.

Az osztrák cégnek az MTI-hez is eljuttatott állásfoglalása szerint az ománi céggel nyélbe ütött ügylet újabb példája annak, hogy a Mol harmadik félnek juttatott részvények révén kívánja megszerezni az ellenőrzést a cég fölött. Ezért is törekszik az OMV arra, hogy a Mol áprilisi részvényesi közgyűlésén határozati javaslatot terjesszen elő a nagyobb átláthatóság megteremtésére - húzta alá az osztrák vállalat.