Nincs fedezet a kormány adócsomagjára

Vágólapra másolva!
Nincs meg a fedezete a jövő évre tervezett adócsomagnak - mondták hazai elemzők a keddi Világgazdaságnak. A gazdasági napilapnak nyilatkozó szakemberek közül sokak szerint még a tervezett adócsomag bevezetése nélkül is eltér az ország a konvergenciaprogram legutóbbi változatától.
Vágólapra másolva!

Idén még valószínűleg teljesül a kormány hiánycélja, ám 2009-ben már lényegesen eltérhet a konvergenciaprogramtól - mondta a Világgazdaságnak Kondera Szilárd, az OTP Bank elemzője. Számításaik szerint idén, ha el is költi a tartalékokat a kormány, az államháztartás idei bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított hiánya 3,8 százalék körül lehet.

Ezzel azonban el is éri a büdzsé a lehetőségek határát, a kiadási szerkezetben nem található több könnyen mozgósítható tartalék Még a tervezettnél kisebb adócsökkentéssel is 4,8 százalékra ugrana a jövő évi hiány, de az már most biztosnak látszik, hogy a konvergenciaprogram 2009-es előirányzata nem tartható.

Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője szerint is aggályos a jövő évi költségvetés alakulása, mivel a nagy szerkezetátalakítások nem történtek meg, a nyugdíjszabályok módosítása is inkább csak szinten tartást jelentett. Szerinte a gondok már a következő negyedévben jelentkezhetnek, mivel a romló nemzetközi helyzetben támasz nélkül maradhat a jelentős külső finanszírozási igényű magyar gazdaság.

Az elemző nem zárta ki, hogy ismét a 2006-oshoz hasonló folyamatoknak lehetenek. Akkor már egy évvel korábban minden jel arra utalt, hogy fenntarthatatlan a költségvetési pálya, a befektetők mégis csak késve reagáltak, amikor már megtörtént a megszorítások bejelentése.

Már most érzékelhető egy hasonló feszültség, ám lehet, hogy megint csak egy válsághelyzet hozza majd felszínre a problémát. Az idei tartalékok ugyan fedezetet nyújthatnának a jövő évi csomaghoz, nagy a valószínűsége, hogy a kormány elkölti azokat, mint ahogyan a korábbi években is tette - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki igazgatója.