Jól fogy a Montivíz ballonos víze

Vágólapra másolva!
A ballonos ásványvizeket gyártó és forgalmazó Montivíz Zrt. az elmúlt 3 évben átlagosan évi 21 százalékkal növelte bevételét, és tavaly elérte a 549 millió forintos nettó forgalmat - közölte a társaság az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Tájékoztatásuk szerint a 2002-ben alakult vállalat Magyarországon a ballonos ásványvíz gyártásban és forgalmazásában piacvezető. Évente 360 ezer ballon, azaz mintegy 7 millió liter ballonos ásványvízet forgalmaz, ezzel 40 százalékos részesedést ér el. Ezzel a teljesítménnyel a teljes ballonos vizek piacán pedig tovább erősítette második helyét, ahol mintegy 20 százalékos a piaci részesedéssel rendelkezik a Montivíz.

A cég hat évvel ezelőtt AP Aqua név alatt családi vállalkozásként alakult. Ekkor hozták létre a Monostorapáti kutat és csomagolási egységet, ami ellátja a vállalatot ballonos ásványvízzel. A társaság a hat évvel ezelőtti 32 millió forintos árbevételt 2003-ra megnégyszerezte, 2005-ben 424 millió forint, 2006-ban 507 millió forint, 2007-ben 549 millió forint árbevételt ért el.

A vállalatot 2005-2006 során a Euroventures III. magántőke alap vásárolta fel, ezzel a cég elindult a nagyvállalattá válás útján, jelenleg a cégnél 47 munkatárs dolgozik.

A Magyar Ásványvíz Szövetség adataira hivatkozva a társaság közölte, hogy Magyarországon mintegy 1080 millió liter ásvány-, forrásvizet, vagy tisztított vizet értékesítenek a vízforgalmazók. Ebből 1048 millió liter a hagyományos 0,2-2 literes, palackozott kiszerelésben kerül forgalomba.

Ugyanakkor egyre népszerűbb - különösen az üzleti felhasználók körében - a 19 literes kiszerelésben forgalmazott, adagoló berendezéssel együtt kínált ásványvíz is. A ballonos/adagolós vizek piacán az évi 35-40 millió liter értékesített víznek a fele szintén ásvány- vagy forrásvíz, a másik fele tisztított víz. A ballonos vizek ezzel a teljes vízértékesítés mintegy 4 százalékát teszik ki.