Növekvő teherszállítás a GYSEV-nél

Vágólapra másolva!
Az áruszállításban szolid mértékű növekedésre, a személyszállítás terén pedig a 2007-es eredmények megismétlésére számít az idén a Győr- Sopron-Ebenfurti Vasút ( GYSEV) Zrt. A társaság 51 millió forintos eredménnyel számol - közölte a Zrt. vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Székely Csaba elmondása szerint a közgyűlés és a felügyelő bizottság által elfogadott ez évi üzleti terv a tavalyinál 300 ezer tonnával több, összesen 7,2 millió tonna áru szállítását irányozza elő. Ennek megvalósításában közrejátszhat az a tény, hogy a GYSEV szerepet vállalt a Kínából Nyugat-Európába tartó vasúti teherszállítási útvonal magyarországi szakaszának működtetésében. A magyar-osztrák vasúttársaság szerződött partnere a ciprusi bejegyzésű Far East Land Bridge Ltd, amely a logisztikai láncot szervezi az egész útvonalon és tartja a kapcsolatot a megbízókkal. Az üzleti vállalkozás úgy nevezett próbaüzeme most zajlik. Kezdetben heti egy szerelvénnyel számolnak, azonban ez a forgalom a későbbiekben akár megháromszorozódhat.

Székely Csaba közlése szerint az együttműködéstől azt várják, hogy a Kínából Nyugat-Európába irányuló konténer forgalom egy része a tengeri útról a vasútra helyeződjön át és újra éledjen a Távol-Kelet és Nyugat-Európa közötti vasúti árufuvarozás, amely 1990 előtt jelentős volt, azonban az utóbbi közel két évtizedben elsorvadt.

A személyszállítást a tavalyi szinten kívánják fenntartani. A GYSEV magyarországi vonalain 3 és fél millióan, az osztrák vonalon 1 millió 400 ezren utaztak 2007-ben. Magyar oldalon idén a 2007-eshez hasonló eredménnyel terveznek, a szomszédos Ausztriában 2 százalékos növekedést prognosztizálnak.

Cél a kiegyensúlyozott eredmény

Az üzleti terv a tavalyival nagyságrendjében megegyező, kiegyenlített eredmény elérését célozza meg - hangoztatta a vezérigazgató. A pontos eredmény-, és árbevételi adatokat a tavalyi évről a májusi közgyűlésen hozzák nyilvánosságra.

A GYSEV 59,6 százalékban a magyar állam, 34,5 százalékban az Osztrák Köztársaság tulajdonában van, 5,9 százalékos részvénycsomagot pedig a Rail Cargo Austria leányvállalata, a Speditions Holding GmbH birtokol a cégben. Az elmúlt években végrehajtott tőkeemelés nyomán a Zrt. jegyzett tőkéje 5,6 milliárd forintra nőtt.