Csökkent hazánk várt GDP növekedése

Vágólapra másolva!
A decemberben prognosztizált 3,5 százalékról 2,7 százalékra csökkentette a GDP idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt..
Vágólapra másolva!

A fogyasztói árak az idén várhatóan átlagosan 6,2 százalék körül nőnek a kutatóintézet csütörtökön bemutatott legfrissebb prognózisa szerint, szemben a decemberben előrejelzett 5 százalékkal. Az államháztartás uniós módszertannal számított hiánya a GDP 3,9 százaléka lehet, a kutatóintézet decemberi prognózisában 4 százalék szerepelt.

Vértes András, a GKI Zrt. elnöke a prognózist ismertető sajtótájékoztatón elmondta, hogy a világgazdasági sokkok és a belpolitikai feszültségek okozta bizonytalanság miatt a kutatóintézet a GDP és az infláció növekedését illetően is sávos előrejelzést tett közzé, ami szerint a GDP 2008-ban 2,5-3, míg az infláció 6-6,5 százalékkal nőhet.

A reálbérek az idén 0,5-1 százalék körül emelkednek, és a nyugdíjkorrekció mértéke 2 százalék lehet.

A GKI 257 forintos euró árfolyammal és év végén 7-7,5 százalékos alapkamattal számol.

A tavalyi folyamatokról szólva a lényegesen javuló belső és külső egyensúlyt, a lassuló növekedést, és az emelkedő inflációt említette. Mint mondta a GDP 3,3 százalékára becsült külső finanszírozási igényt tekintve 11 éve nem volt ilyen jó a helyzet, igaz, hogy a növekedés is éppen 11 évvel ezelőtt volt ilyen alacsony. Hozzátette azt is, hogy a végrehajtottnál nagyobb kiigazítás jóval nagyobb mértékben csökkentette volna a növekedési ütemet.

Kedvezőtlen világgazdasági események, társadalmi ellenállás

Hangsúlyozta, hogy a világgazdasági folyamatok már tavaly elkezdődött romlása 2008 elején felerősödött, krízis alakult ki, nyersanyagár sokkokkal, pénzpiaci válsággal, likviditási problémákkal, pénzügyi csődökkel és bizalmatlansággal és jelentősen romlottak az eurózóna növekedési kilátásai is.

Vértes András megjegyezte, hogy a kedvezőtlen külső körülmények mellett a belsők sem túl jók: komoly társadalmi, politikai ellenállásba ütköznek a reformok, és a népszavazás eredménye nyomán nem lehet normalizálódó együttműködésre számítani a politikai erők között. Így nem javul a gazdaságpolitika hitelessége - mondta, megjegyezve, hogy a nemzetközi sokkok és a belpolitikai feszültségek miatt lényegesen romlottak a magyar gazdasági kilátások. Ennek ellenére a GKI szerint a konvergenciaprogram teljesíthető és megfelelő politikai akarat mellett elképzelhető 2009-ben az ERM II. rendszerhez történő csatlakozás, illetve egy 2012-es euró bevezetés.

Növekvő élelmiszer- és energiaárak

Az idei folyamatokat illetően Vértes András elmondta, hogy a külső egyensúly tovább javul bár az export növekedési üteme jelentősen, 15 százalékról 10 százalékra lassul, igaz az import növekedési üteme is mérséklődik, 13 százalékról 8 százalékra.

Az infláció összetevői közül továbbra is az élelmiszer és a lakossági energiaárak nőnek a legjobban, nagy részük világpiaci tendenciák miatt, amit sem monetáris, sem fiskális eszközökkel nem lehet semlegesíteni. Év végére azonban a GKI szerint 5 százalék körülire enyhül az inflációs nyomás.

Az adócsökkentést illetően Akar László vezérigazgató elmondta, hogy 2009-ben kisebb csökkentésre van lehetőség, mint korábban gondolták, a mérték akkor nőhetne, ha a reformokat a kormány folytatná. Ezzel tovább csökkenhetnének a kiadások és fehéredhetne a gazdaság - jegyezte meg.