Euróövezet: 3,3 százalékos infláció februárban

Vágólapra másolva!
Az euróövezetben, februárban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,3 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken végleges becslésként, emelve a hónap elején kiadott, 3,2 százalékra szólt előzetes becslést. A februári ütem új rekord a közös statisztika 1997 januári bevezetése óta.
Vágólapra másolva!

Januárban 3,2 százalékos - ez az előző rekord -, decemberben 3,1 százalékos volt a tizenkét havi infláció.Az EKB kamatpolitikájának legföljebb 2 százalékos tizenkét havi inflációt kell megcéloznia az euróövezetben.Az egész EU-ban februárban átlagosan 3,4 százalékos volt a tizenkét havi infláció a januári, szintén 3,4 százalék és a decemberi 3,2 százalék után. Februárban a legkisebb, tizenkét havi inflációt Hollandiában (2,0 százalék) mérték, a legnagyobbat Lettországban (16,5 százalék) és Bulgáriában (8,6 százalék).

A februári euróövezeti beszerzőmenedzser-mutatók közül a szolgáltatási sokkal jobb a vártnál a korábbi mélyponthoz képest - főleg, mert az új megrendelések ismét növekedésre váltottak a januári visszaesésről - , az ipari mutató gyengülése nem volt túl nagy, miután januárban ténylegesen havi összevetésben 0,9 százalékkal, éves szinten 3,8 százalékkal nőtt az ipari termelés, alaposan rácáfolva a lassulást jósló elemzői előrejelzésekre.

Ezek is megerősítik, hogy az Európai Központi Banknak (EKB) nincs oka csökkenteni alapkamatát, és nem is csökkentheti, mert szeptember óta a tizenkét havi infláció az EKB legföljebb 2 százalékos célja fölött van az euróövezetben.

Az EKB legutóbb tavaly június elején emelte alapkamatát, 2005. december óta nyolcadszor, ismét negyed százalékponttal 4,00 százalékra, azóta nem mozdult.Az EKB a múlt héten kiadott, új előrejelzése szerint idén 1,3-2,1 százalék között várja a gazdasági növekedést az euróövezetben, jövőre 1,3-2,3 százalék között. Decemberben idénre 1,5-2,5 százalékot, jövőre, 2009-re 1,6-2,6 százalékot jósolt. Az EKB 2005 végén felülvizsgált felfogása szerint az euróövezetben az árstabilitás szempontjából fenntartható potenciál közelebb van évi 2,0 százalékhoz, mint az addig számított 2,5 százalékhoz.