Erősen ingadozott a forint

Vágólapra másolva!
Erősen ingadozott, végül enyhén gyengült a forint árfolyama a bankközi devizapiacon pénteken. Az eurót 259,30/35 forinton jegyezték délután négy órakor a budapesti bankközi kereskedelemben, kissé gyengébben az előző délutáni 259,95/260,00 forintnál.
Vágólapra másolva!

A csekély változást mutató pillanatfelvétel széles sávban hevesen ingadozó árfolyammozgást takar. Az euró árfolyam két szélső értéke 260,30 és 256,50 volt. A forint még erősödéssel kezdte a napot, majd a S&P hitelminősítő által a magyar szuverén adósságra kiadott kilátásrontást követően átmenetileg nagy árfolyamveszteséget szenvedett el.

Az újabb emelkedő pályáról aztán az amerikai tőzsdenyitást követően a likviditási krízis újabb áldozatairól napvilágot látott hírek taszították le. Az amerikai Bear Stearns pénzintézet részvénye például ennek következtében 50 százalékkal esett. Ekkor a feltörekvő piaci devizák árfolyama esni kezdett, a török líra, a dél-afrikai rand kíséretében a forinté is.

Fordulatot vett a dollár ellen az európai kereskedés kezdete óta gyengülő euró árfolyama is, ismét erősödésbe kezdett, árfolyama elérte az 1,5688-as értéket is. A dollárt olyannyira nyomás alá helyezték a Wall Street-i hírek, hogy a svájci frankkal szembeni árfolyama első alkalommal esett egy rövid időre paritás alá.

A dollárt a budapesti bankközi kereskedelemben 165,50/60 forinton jegyezték délután négy órakor, szemben az előző napi 166,70/75 forinttal.

A kötvények másodpiacán elért hozamok széles, 30 bázispont körüli sávban szóródtak. A hozamok ismét csökkentek valamelyest, és már csak a három éves kötvény hozama van kilenc százalék felett.