Esett a BUX, zuhant a Deutsche Telekom

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 179,39 pontos, 0,82 százalékos gyengüléssel, 21 588,73 ponton zárt szerdán.
Vágólapra másolva!

Az OTP-részvények ára 0,29 százalékkal 6815 forintra emelkedett, a bankpapír forgalma 19,63 milliárd forintot tett ki.

A Mol papírjaival 4,59 milliárd forintért kereskedtek, a részvények ára 1,87 százalékkal 20 500 forintra csökkent.

A Richter-részvények 35 300 forinton zártak, ami a legutolsó záróárhoz képest 0,7 százalékos esés. A papír forgalma 1,11 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom papírok 1,7 milliárd forintos forgalommal 814 forinton zártak, ami 1,09 százalékkal kevesebb, mint a tegnapi záróérték.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 20,31 ponttal, 0,78 százalékkal 2574,91 pontra esett.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a Fed keddi kamatcsökkentése szerdára "kifulladt". Az amerikai piacok is ingadoztak napon belül. A kereskedést elsősorban néhány nagy nemzetközi pénzintézet nehézségeiről szállongó piaci pletykák határozták meg.

Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője szerint is elsősorban néhány pénz- és hitelintézet körüli bizonytalanság befolyásolta a piacokat, így a magyar részvénypiacot is. "Még egyik sem jött elő feltett kézzel, de előfordulhat" - mondta. Kiemelte, hogy egyelőre nem tudni, a befektetők hol fektetik be a pénzüket, csak az látszik, hogy kiviszik a piacról.

Nyugat-Európában is gyengültek a tőzsdék

A Wall Street a szerdai nyugat-európai tőzsdezárás előtt már veszteségbe fordult, ez a máskülönben sem magasan szárnyaló európai vezető indexeket is lenyomta. Nyugat-Európában a technológiai részvények árfolyamát megszaggatta a Sony Ericsson és a Deutsche Telekom fixvonalas szolgáltatására adott profitfigyelmeztetése. Az összeurópai FTSEurofirst 300 index - nem hivatalos közlés szerint - 0,9 százalékkal esett, ennél jobban a londoni FTSE-100 index, amelynek vesztesége 1,07 százalék lett és ezzel 5545,60 ponton végzett. A frankfurti DAX-30 fél százalékos eséssel 6361,22 pontra ment le, a párizsi CAC-40 pedig 0,58 százalékot veszített.

Londonban a bányaipari részvények voltak a nap fő vesztesei, de nagyot zuhant a British Airways részvényének ára (-3,15 százalék), a Cable & Wireless (-4,1) és a tőzsde, az LSE részvénye is (-3,83). A pénzügyi részvények vegyesen zártak, így például a Barclays ára 2,42 százalékkal fel, addig a HBOS- 7,08 százalékkal lefelé ment. A kiskereskedelmi részvények a Tesco kivételével vesztesei lettek a napnak.

Frankfurtban az autóipari részvények akadályozták leginkább a DAX nagyobb zuhanását, amit elsősorban a Deutsche Telekom részvény árfolyamának 6,94 százalékos mélyrepülése idézett elő. A banki papírok vegyesen zártak, kiemelkedően drágult, 4 százalékkal, a Henkel.