Általános árfolyamcsökkenés a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 493,73,81 pontos csökkenés után 21 740,94 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 2,22 százalékos visszaesés.
Vágólapra másolva!

A részvények árfolyama a Pannon-Falxé kivételével mind csökkent. A vezető papírok közül a legnagyobb gyengülést, 3,3 százalékos csökkenést a Mol szenvedte el.

Keresztesi Andrea, a KBC Securities értékesítési vezető elmondta, hogy a kereskedés hangulatára induláskor rányomta a bélyegét a pénteki rossz hangulat és az ázsiai piacok mínuszos zárása.

Vegyesen értékelték a piacon az a Mollal kapcsolatos hírt, miszerint a magyar vállalat az alaptőke 8 százalékát eladja 25.100 forintos áron az Oman Oil Company S.A.O.C-nek. Ezzel csökken az esélye a sajátrészvény-bevonásnak, amelynek értéknövelő hatása lenne. Bár a Mol az aktuálisnál magasabb áron tudta eladni részvényeit az ománi cégnek, ez mégsem hatott pozitívan - mondta Keresztesi Andrea.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint az OTP-t továbbra is a bankszektor egészét érintő nemzetközi negatív megítélés miatt adták a befektetők.

A szakértők hangsúlyozták, hogy a piacokon egyre erősebb a recessziótól való félelem.

Mindkét üzletkötő kiemelte, hogy Lengyelországot kivéve az egész régióban estek az indexek. Negatív hangulat van Amerikában, és mínusz tartományban zártak az ázsiai piacok is.

A két szakértő kedden a hétfőihez hasonló hangulatra számít, bár - mondták - jelentősen függ az amerikai és az ázsiai befektetői hangulattól.

Az OTP Bank részvényeinek árfolyama 171 forinttal 2,63 százalékkal 6329 forintra csökkent. A bank részvényeivel 16,42 milliárd forint értékben kereskedtek.

A Mol-részvények ára 755 forinttal 3,30 százalékkal 22 100 forintra zuhant, forgalmuk 5,23 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 804 forinton zárt. Ez 11 forintos, 1,35 százalékos csökkenés az előző napi záró értékhez képest. A távközlési papírok forgalma 710 millió forintot tett ki.

A Richter árfolyama 425 forinttal, 1,17 százalékkal 36 000 forintra mérséklődött. A részvényekkel 1,54 milliárd forint értékben kereskedtek

Az Egis-részvények ára 455 forinttal, 2,58 százalékkal 17 205 forintra esett 133 millió forint forgalom mellett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 12,38 ponttal, 0,46 százalékkal 2684,61 pontra mérséklődött.