Eséssel zárta a hetet a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 352,94 pontos, 1,56 százalékos csökkenéssel, 22 234,67 ponton zárt pénteken, a forgalom alig haladta meg a 30 milliárd forintot, amiből 22,2 milliárdot az OTP tett ki. Az összes nagy papír értéke csökkent.
Vágólapra másolva!

Az OTP árfolyama 120 forinttal, 1,81 százalékkal gyengült, és kereken 6500 forinton állt záráskor.

A blue chipek között a Richter szenvedte el a legnagyobb, 2,85 százalékos veszteséget. A 2,52 milliárd forintos forgalomban elszenvedett 1070 forintos csökkenés után 36 425 forinton fejezte be a napot.

Az MTelekom-papírokra 1,3 milliárd forintért születtek kötések, és 10 forintot, 1,21 százalékot veszítetve értékükből 815 forinton zártak.

A Mol-részvény 2,7 milliárd forintos forgalomban, 140 forintot, 0,61 százalékot gyengült, és péntek délután 22 855 forinton állt.

Az Egisre 144 millió forintért születtek kötések, az értékpapírok 335 forintot, 1,86 százalékot veszítettek árfolyamukból, és 17 660 forinton zártak.

A negatív nyitás és a napközbeni csökkenés után a kereskedés végén erős vételek indultak el a piacon, aminek hatására zárásra mérséklődött az index vesztesége - mondta el Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője. A nap végi emelkedésnek köszönhető, hogy nem estek el azok a támaszszintek, amelyekhez a vezető részvények árfolyama érkezett - tette hozzá. A magasabb záróárak alapján esély van arra, hogy hétfőn folytatódjon az erősödés, amennyiben a nemzetközi tőkepiaci hangulatban nem következik be romlás - vélte a kereskedő.

A kis papírokat összesítő BUMIX-index 47,5 pontot, 1,73 százalékot csökkenve 2697 ponton állt péntek délután.

Az eurót 264,95/265,05 forinton jegyezték

A dollárt 172,70/80 forinton jegyezték. Az euró újabb árfolyamrekordot állított be a nap folyamán a dollárral szemben, elérve az 1,5467-es értéket azt követően, hogy nyilvánosságra kerültek a foglalkoztatás kiugróan magas csökkenését mutató amerikai adatok, megerősítve ezzel a recessziós aggodalmakat és a kamatcsökkentési várakozásokat.

Az állampapírok másodpiacán szinte befagyott az adásvétel, mivel a globális likviditáshiány miatt a magyar állampapírokból is menekülnek a külföldi befektetők. Minimális aktivitás mellett a közelebbi lejáratokon 20-25, a távolabbi államkötvény lejáratoknál pedig 10-15 bázisponttal emelkedtek a hozamok.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!