Újra esett a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 385,73 pontos emelkedéssel, 24 159,78 ponton zárt csütörtökön, ez az előző napi záró értékhez képest 1,57 százalékos csökkenés. A részvénypiac forgalma 40,3 milliárd forint volt, a vezető papírok a Richter kivételével gyengültek a szerdai záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb forgalma, 26,3 milliárd forinttal ismét az OTP-nek volt, árfolyama 2,10 százalékkal 7685 forintra esett. A Mol 3,24 százalékkal 23 325 forintra gyengült, forgalma meghaladta a 7 milliárd forintot. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,26 százalékkal 865 forintra esett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A Richter 2,51 milliárd forintos forgalom mellett 445 forinttal, 1,16 százalékkal 38 850 forintra drágult. Szektortársa, az Egis 1,11 százalékos, 215 forintos csökkenés után 19 185 forinton fejezte be a kereskedést szerdán, forgalma 359 millió forint volt.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője az elmúlt három nap dinamikus emelkedése utáni korrekciónak nevezte az árfolyamok csökkenését. A nap elején még nőtt az index, de aztán csökkenésbe kezdett, és napon belül csaknem 800 pontot esett.

A csökkenés úgy következett be, hogy a nemzetközi piacokon csütörtökön általában az emelkedés, és az enyhén pozitív hangulat volt jellemző - mutatott rá az üzletkötő. A gyorsjelentéseken kívül különösebb piaci hírek nem jelentek meg csütörtökön. Az OTP és a Magyar Telekom a nap elején tette közzé negyedéves számait, a Mol pedig pénteken teszi ezt meg.

A BUMIX 0,17 százalékkal, 5,02 ponttal emelkedett a szerdai záráshoz képest, 2914,90 ponton fejezte be a kereskedést.