Felértékeli az árupiacokat a hitelválság

Vágólapra másolva!
Példátlan drágulás tapasztalható a világ árupiacain, szárnyal az arany, az összes színesfém és a gabona ára. A folyamat ráadásul tartósnak ígérkezik, mert több tényező is ebbe az irányba hat. Az aranyat veszik, mint a cukrot; korábban gazdaságtalanná vált bányákat megint megnyitnak, Magyarország pedig most igazán jó pénzt kasszírozhat(na) a tavalyi kukoricafeleslegért.
Vágólapra másolva!

Napról-napra új csúcsokat hódít meg az arany ára. A befektetők felfokozott érdeklődését jól jelzi, hogy a BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Zrt. a honlapján közli, hogy az intenzív kereslet miatt nem tudja biztosítani a folyamatos ellátást a befektetési célú tömbaranyból. Az azonnali szállítású rúdarany ára hétfőn az Egyesült Államokban már elérte az unciánkénti 912 dolláros árat, vagyis pusztán az elmúlt hónapban hozzávetőleg 100 dollárral drágult. Igaz, a következő napokban némileg csökkent az ára, ám az arany így is kiváló befektetés lehet idén, mert az 1000 dolláros ár is kilátásban van - vélik elemzők, akik szerint az év végére akár 1200 dollárig is drágulhat a sárga nemesfém. Teszi ezt azután, hogy 2007-ben jó 30 százalékkal emelkedett az ára.

Az arany ára utoljára 1975-ben produkált hasonlóan intenzív emelkedést, de mellette szinte az összes értékes fém jelentősen drágul a világpiacon: a platina ára 28 éves csúcsot adott át a múltnak, és tavaly az aranyhoz hasonló vágtát produkált.

A réz két évtizede nem kezdett ilyen nagy drágulással, de az ezüst és a palladium ára is fölfelé tartó trendet követ. A kukorica ára 11 éves csúcsot döntött meg, közel kerülve ahhoz, hogy a valaha volt legmagasabb árat érje el, és sosem látott magasságokba kúsztak föl az egyéb gabonaárak is. A Bloomberg árupiaci indexe újabb csúcsot döntött, miután 2007-ben - egymás után a hatodik évben drágulva - 22 százalékkal nőtt.

Értékpapír helyett árutőzsde

Az árupiaci drágulás hátterében elsősorban a gyenge dollár, az emelkedő energiaköltségek, és a világszerte növekvő inflációs kockázatok állnak, ami miatt a befektetők érdeklődése az árupiac felé fordult. A nagy befektetési alapok a részvények gyengülésével párhuzamosan egyre nagyobb árupiaci aktivitást mutatnak, ez pedig az idei világgazdasági lassulást, illetve a tavaly kezdődő hitelválságot is figyelembe véve tartós tendenciának tűnik.

Az alapok érdeklődése tulajdonképpen a hitelválság követekezménye, aminek eredményéként a világ legnagyobb pénzügyi intézményei összességében óvatos becslés szerint is 100 milliárd dollárt vesztítettek. A globális gazdasági növekedés második éve lassul - áll a Világbank jelentésében.

Az arany tehát ismét az értékállóság jelképe lett, és bizonyosan marad is 2008-ban, mivel a szakértők szerint semmilyen jel nem utal arra, hogy az olaj drágulása mérséklődne. Ezt főleg a világ népességének harmadát adó India és Kína fokozódó üzemanyagszomja hajtja, és mivel például Kína GDP-je évente több, mint 10 százalékkal nő, még a kitermelés növelése sem feltétlenül állíthatná meg a tendenciát. Az utóbbi időben ugyan egyre több hang szól az USA gazdasági recessziójáról, ez pedig a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint az olajkereslet növekedését némileg mérsékelheti, ám az ezt alátámasztó globális gazdasági növekedés így is stabilnak ígérkezik 2008-ban.

Olajozott drágulás

Az olaj ára pedig nagy hatással van az aranyra: ezt korábban az 1980-as inflációs (olaj-) válság mutatta meg, amikor az iráni forradalom miatt a kőolaj ára olyan magasságokba emelkedett, amely reálértéken csak nemrég dőlt meg. Ekkor az arany 850 dollár fölé drágult: ez a rekord szintén csak 2008 első napjaiban lett a múlté.

Ezután viszont az ezredfordulóig jócskán 300 dollár alá csökkent az árfolyam, vagyis igencsak jól járt, aki akkor fektetett a nemesfémbe. Ez a görbe azonban arra is figyelmeztet, hogy nincsenek visszafordíthatatlan trendek, még ha a mostani folyamat az aranypiacon ilyennek is tűnik. Elemzők szerint ugyanis miközben a kereslet töretlennek látszik, nagyobb lelőhelyek felfedezésére már nemigen számítanak.

Az arany évtizedes árgörbéjeForrás: USAgold

Forrás: USAgold

A régebben bezárt bányák közül viszont egyre többet nyitnak meg ismét, ahogyan a korábban gazdaságtalan kitermelés a csillagászati árak és az új technológiák miatt ismét jó üzletté válik. Az erdélyi aranybányászat újraélesztésének ügye ismeretes, de emellett például Oroszország és Kína is árgus szemekkel kutat új bányászati lehetőségek után a Kaukázustól Afrikáig.

Nemrég - egy nem éppen túlreklámozott ügylet keretében - a legnagyobb örmény bányavállalatot egy grúz cégen keresztül orosz befektetői csoport vásárolta föl, amelynek vezetője a korábbi energiaügyi miniszterből lett üzleti mogul, Szergej Generalov. "Moszkva ismét ellenőrzése alá vonta készleteinket" - idéz az örmény ellenzéki sajtóból a BBC.

Klímaváltozás és éhínség

A kukorica árát a mindezek mellett az is emeli, hogy a mezőgazdaság legutóbbi szezonja igencsak gyengére sikerült világszerte. Magyarországon az elmúlt évben a KSH adatai szerint 41 százalékkal kevesebb gabona termett Magyarországon, mint 2006-ban. A korábbi évek feleslege most jó áron kelne el a világpiacon, hiszen amellett, hogy a feltörekvő gazdaságok (India, Kína) élelmezési célú kereslete egyre nő, a bioüzemanyagok gyártására is világszerte egyre nagyobb mennyiségeket vásárolnak fel.

Eközben a már eddig is nyomorgó térségek mellett (elsősorban Közép-Afrika) újabb területeket sújt élelmiszerhiány főleg az aszály miatt, amit sokan a klímaváltozásnak tulajdonítanak, aminek viszont bizonyosan nem használ a világ növekvő kőolajfogyasztása. Dél-Ázsiában, és Afganisztánban már az alapvető élelmiszerekből sem áll elegendő a rendelkezésre, ezért egyre többen sürgetik azt, hogy a gabonanövényekből ne gyárthassanak bioüzemanyagot. Mindezt látva utólag igencsak bölcs döntésnek tűnik a kínaiaktól az, hogy kukoricából nem gyártanak biobenzint.