A hét végére összeszedte magát a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 862,16 pontos emelkedéssel, 24 109,08 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 3,71 százalékkal erősödött.
Vágólapra másolva!

A négy hónap alatt mintegy 35 százalékot eső Mol papírok, ára a csütörtöki 5 százalékos esést követően jelentősen erősödött pénteken. A részvények egész nap folyamatosan emelkedve 22 410 forintig drágultak, ami több mint 9 százalékos drágulásnak felelt meg. A papír árának emelkedésében az elmúlt hetek komoly áresése mellett, szerepet játszhatott a dráguló olajár, és az is, hogy Indiában kutató furásokba kezdhetnek.

A többi vezető részvény emelkedésének betudhatóan a BUX index is több mint 3 százalékkal 24 000 pont fölé emelkedett.

A Mol árfolyama 1360 forinttal, 6,63 százalékkal forintra emelkedett, forgalma 18,1 milliárd forint volt.

Az OTP-részvények ára 283 forinttal, 3,64 százalékkal 8060 forintra emelkedett. A bankpapír 14,3 milliárd forint értékben forgott.

A Magyar Telekom 15 forinttal, 1,73 százalékkal 880 forintra emelkedett 2,2 milliárd forintos forgalomban.

A Richter árfolyama 490 forinttal, 1,30 százalékkal 38 300 forintra emelkedett, a gyógyszergyár részvényei 4,2 milliárd forint értékben forogtak.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 68,66 ponttal, 2,34 százalékkal 3004,56 pontra erősödött.