OTP: 132 milliós bírság megtévesztő reklám miatt

Vágólapra másolva!
A fogyasztókat megtévesztő módon reklámozta egyes betétlekötési akcióit az OTP Bank Nyrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A banknak emiatt 132 millió forint bírságot kell fizetnie. Az OTP jogorvoslattal él a határozattal szemben.
Vágólapra másolva!

A versenyhatóság észlelte, hogy az OTP 2007. március 26-tól 2007. április 27-ig "akár 8,5 százalék" kamat, valamint 2007 július 16-tól augusztus 17-ig tartó kommunikációs kampányban "akár 8 százalék" kamat ígéretével népszerűsítette lekötési konstrukcióit. A többféle hirdetési csatornán közzétett szlogen alapján kérdésessé vált, hogy a fogyasztók vajon értesülnek-e arról, milyen feltételekkel érhetik el a beígért kedvező hozamot - olvasható a GVH közleményében.

A kérdés tisztázására indított versenyhatósági vizsgálat megállapította, hogy az OTP által adott egyes tájékoztatások a GVH megítélése szerint alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére. Az OTP ugyanis nem minden esetben adott megfelelő tájékoztatást arról, hogy a két hónapos, akciós forint alapú lekötési konstrukcióban a meghirdetett kamat csak úgy érhető el az ügyfél számára, ha megtakarítása meghaladja a 2007 március 22-i illetve 2007. július 13-i egyenlegét. További feltétel volt, hogy az új megtakarítás legalább 5 millió forint legyen.

A jogsértések miatt az OTP Banknak 132 millió forint bírságot kell fizetnie. A bírság összegének meghatározásakor a GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy az OTP az elmúlt időszakban többször tanúsított a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást. Enyhítő körülménynek bizonyult ugyanakkor, hogy az ügyfelek számára a szerződés megkötését megelőzően ismertté válhat az akcióban való részvétel valamennyi feltétele.

A GVH vizsgálata feltárta azt is, hogy az OTP reklámjaiban alkalmazza "Az OTP mindig a legjobb megtakarítási módot kínálja Önnek" mondatot is. Ez a versenyhatóság szerint olyan piacelsőségi állítás, melyet közzétevőjének hitelt érdemlően igazolnia kell. A GVH eljárás megindítását követően a bank az állítás alkalmazásától visszalépett, melyet a GVH - az OTP részéről érzékelhető változtatás szándéka miatt - bírságcsökkentő körülményként értékelt- áll a GVH közleményében.

Az OTP jogorvoslattal él

Az OTP Bank bíróságon támadja meg a GVH határozatát, mert a hitelintézet álláspontja szerint megalapozatlan a fogyasztók megtévesztésének megállapítása azon reklámoknál, amelyeket a hivatal bizonyos betétlekötési akciók kapcsán kifogásolt - áll az OTP közleményében.

A bank az akciók során minden marketingkommunikációs eszközön a reklámozás szakmai és etikai szempontjai szerint tüntette fel a hirdetett kamat elérésének feltételeit, amelyeket vagy a reklámhordozó eszköz tartalmazott, vagy utalt a részletes feltételek megismerésének helyére.

A határozat nem jogerős, ellene a kézbesítéstől számított 30 napon belül bírósági felülvizsgálati kérelem terjeszthető elő, amivel a bank élni kíván - közölték az OTP-nél.