Irigylésre méltóan kicsi a román hiány

Vágólapra másolva!
Bőven a maastrichti követelmények szabta korlát alatt tartja államháztartási hiányát Románia. Az idei adat kerek egy százalékkal alacsonyabb lesz a korábban vártnál.
Vágólapra másolva!

A román államháztartási hiány az idei év végéig csak a GDP 1,4 százaléka körül lesz, a korábban közölt 2,4 százalékos célkitűzés helyett - közölte csütörtökön a román gazdasági és pénzügyminiszter. Az idei évre eredetileg 2,8 százalékos államháztartásihiány-célt tűztek ki, de - a miniszter szavai szerint - szigorú ellenőrzéssel ezt felére lehetett csökkenteni.

December elején még azt közölték, hogy Románia államháztartási hiánya az idén a hazai össztermék 2,4 százaléka lesz a hazai elszámolás szerint, illetve a GDP 2,9 százaléka az EU-szabvány szerint számolva, és ugyanannyi lesz jövőre és 2009-ben is, majd 2010-ben 2,4 százalékra csökken, rendre EU-szabvány szerint számolva. A januárban kiadott előző változat 2009-ig fokozatosan 2 százalékra csökkenő hiányt ígért.

Az Európai Bizottság novemberben megjelent, őszi előrejelzéseiben idénre 2,7 százalékos, jövőre 3,2 százalékos, 2009-re 3,9 százalékos államháztartási hiányt jósolt Romániának. A tavalyi hiányát a GDP 1,9 százalékán ismerte el. Az EU-beli deficitkorlát legföljebb a GDP 3 százaléka.