A GVK megadóztatná a nyugdíjat

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal elképzelései szerint egyebek mellett adókötelessé válna a nyugdíj, az üdülési csekk, az étkezési hozzájárulás, valamint az iskolakezdési támogatás is - írja a Magyar Nemzet. A GVK szerint a munkaadói járulékok 8-10 százalékpontos csökkentése révén évente 180-200 milliárd forinttal kisebb lehetne az élőmunka terhelése már 2009-től.
Vágólapra másolva!

A GVK egyelőre csak javaslati csomagja az adóterhelés mértékén nem változtat, de a hangsúlyokat máshová helyezi. A tervek szerint amit az egyik területről adócsökkentéssel elvesznek az államtól, azt egy másik területen adóemeléssel egyúttal vissza is adják - olvasható a Magyar Nemzetben.

Az élőmunkára rakódó terhek, így például a személyi jövedelemadó mértékét csökkentenék, cserébe néhány termék általános forgalmi adóját a jelenlegi húszról huszonkét-huszonnégy százalékosra emelnék. Az üdülési csekk, az étkezési hozzájárulás és az iskolakezdési támogatás adókötelessége mellett megszűnne a cégek által jelenleg igénybe vehető adókedvezmények legtöbbje. Az elvárt adó maradna, a neve azonban alapadóra változna, amit a cégek levonhatnának társasági adójukból.

A javaslatok közül biztosan nagy vitát fog kiváltani az, amelyikben a testület előbb a nyugdíjak felbruttósítását, majd megadóztatásának lehetőségét veti fel, követve a nyolcvanas évek végén, a személyijövedelemadó-rendszer bevezetésekor megismert módszert. A javaslatokból leghamarabb 2009-ben lehet valóság, ha a kormány is úgy akarja - írja a Magyar Nemzet.

Szélesíteni kell az adófizetői bázist

A keddi nap folyamán a miniszterelnök megkapta a versenyképességi kerekasztal javaslatait. A Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) javaslata szerint a munkaadói járulékok 8-10 százalékpontos csökkentése révén évente 180-200 milliárd forinttal kisebb lehetne az élőmunka terhelése már 2009-től. A tb-járulék csökkenésének ellensúlyaként a GVK az általános forgalmi adó emelését javasolja 20 százalékról 22-24 százalékra, miközben az alapvető élelmiszereknél és az élőmunka igényes szolgáltatásoknál szerintük 16-18 százalékos áfakulcs lenne kívánatos. A kerekasztal ugyanakkor azt is rögzítette: az élőmunka terhelésének csökkentése csak akkor valósulhat meg, ha sikerül tovább szélesíteni az adó- és járulékfizető bázist.

A kerekasztal szerint a társasági adó emelése - 16 százalékról 20 százalékra - lehetővé tenné a vállalkozásokat terhelő négy százalékos különadó megszüntetését, miközben 50 millió forintos adóalapig megmaradna a 10 százalékos adómérték. Ez a változtatás szükségesé teszi a társasági adókedvezmények megszüntetését, illetve csak rendkívül indokolt esetben való megtartását. Az egyszerűsített vállalkozói adónál (eva) az áfa eltörlését javasolja a kerekasztal, ugyanakkor az eva adókulcsát 10 százalékra lehetne mérsékelni. Az egykulcsos adó bevezetését nem támogatja a kerekasztal, és a testület véleménye szerint 2009-től az általános ingatlanadó bevezetésének nincsenek meg a feltételei. Az adóváltozások megvalósításához lényeges gazdaságpolitikai döntésekre, például a költségvetési kiadások csökkentésére is szükség van - fogalmazta meg jelentésében a versenyképességi kerekasztal.

Gyurcsány Ferenc újabb egyeztetést javasolt a kerekasztal vezetőinek. A kormányfő egyben felkérte a pénzügyminisztert, hogy részletesen tekintse át és számszerűsítse az egyeztetésen megkapott javaslatok várható hátasait, és ezeket január második felében vitassák meg, meghívott szakértők bevonásával.