A Bankszövetség nem aggódik a hitelek miatt

Vágólapra másolva!
A másodlagos jelzálogpiaci válság miatt egyetlen bank sincs veszélyben Magyarországon, a likviditásbőség megszűnésének hatását azonban a magyar pénzintézetek is megérzik majd - vélik a Bankszövetségnél, akik szerint a lakosság eladósodottsága nem veszélyes mértékű.
Vágólapra másolva!

A 20-40 bázispontos drágulást előbb-utóbb a hitelek árában is érvényesíteni kell - mondta Nyers Rezső, az Magyar Bankszövetség (MB) főtitkára. Emellett úgy vélekedett, hogy jelzésszerűen indokolt volna folytatni a kamatcsökkentés politikáját.

Erdei Tamás, az MB elnöke szerint viszont a jegybanki alapkamat csökkentésére 2008 első negyedévében még sem a belső, sem a külső feltételek alapján nem lesz lehetőség. A likviditásbőség megszűnése kedvezőtlenül hat a gazdasági növekedésre is, még nehezebb lesz újabb lendületet adni a gazdaságnak - mondta.

A bankszektor idei évéről szólva Nyers Rezső elmondta: 2007 a lassulás éve volt. Ez természetes folyamat - tette hozzá -, az előző években a belső növekedést ösztönző kormányzati politika hatására a lakossági hitelkereslet felpörgött.

Nem veszélyes a lakosság eladósodottsága

A bankszövetség vezetői szerint a számok nem támasztják alá azt a sajtóban gyakran megjelent állítást, amely szerint a lakosság eladósodottsága idén is gyors ütemben nő, aminek oka az, hogy hitelből finanszírozzák a fogyasztási színvonal fenntartását. A lakossági hitelfelvétel fokozatosan lassul - mutatott rá a főtitkár. A háztartási forint- és devizahitelek 2005-ben 30, 2006-ban 28 százalékkal bővültek, 2007-ben október végéig 19,5 százalékkal, az év végéig pedig várhatóan 24 százalékkal emelkednek. A lakosság eladósodottságával foglalkozni kell, de nincs vészhelyzet, hiszen az eladósodottság csupán negyede-fele a fejlett országokénak - mondta a főtitkár.

Intő jelnek nevezte ugyanakkor, hogy a lakossági hitelfelvevők törlesztési kötelezettsége magas. Az euróban és svájci frankban eladósodottaknak a bankszövetség vezetői szerint nem kell aggódniuk, mert nem várhatóak jelentős árfolyamkilengések. Az egzotikus valutáknál azonban extra kockázatra kell számítaniuk a hitelfelvevőknek.