Akár 50 százalékkal is drágulhat a fenyő

Vágólapra másolva!
A tavalyihoz képest 40-50 százalékkal drágulnak idén a karácsonyfák - mondta a Napi Gazdaságnak Szabó Fruzsina, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke. Leginkább az utóbbi években népszerűvé vált normandfenyőnek nő a termelői ára, az egyesület szerint legkevesebb kétezer forinttal méterenként.
Vágólapra másolva!

Az áremelést nem mindenki hárítja át egy az egyben a vásárlókra. A Baumaxban idén először árulnak december elsejétől kezdve saját beszerzésű fenyőket: háromezer forintba kerül majd az 1-1,5 méter közötti és csaknem tízezerbe a két méter feletti, Dániából importált normandok métere.A Magyarországon szintén kedvelt, bár az utóbbi években a piacról egyre inkább kiszoruló ezüst- és lucfenyőből is kevesebb szép fa kerül majd a kereskedőkhöz. Szabó szerint mindkettőből sok az új telepítés, amelyek 4-7 év múlva kerülhetnek piacra. A luc ára méterenként 800-1500 forint között, az ezüsté 1800-5000 között várható. A kereskedők jó része két méter fölött egyedi árakat állapít meg. A szintén melegtűrő feketefenyő pedig szinte teljesen eltűnt a kínálatból, többek között azért, mert nehezebb díszíteni, emellett pár éve egy gombafertőzés a termőhelyek nagy részén minőségi problémákat okozott.

Az árakat az is befolyásolja, hol vásárol az ember: az utcai árusoknál a területhasználati engedélyek drágíthatják a fenyőt, a faiskolákban, kertészetekben, illetve az erdészetekben ez megspórolható. A barkácsáruházak közül a Baumax üzleteiben lehet majd vágott fenyőt kapni, a Praktiker- és a Tesco-áruházak parkolóiban úgyszintén. Az OBI-ban csak konténeres, később kiültethető fenyőket árulnak. Az idén már konténerben nevelt fákat is értékesítenek: ezek ellenállóbbak, míg az olcsóbb fáknál a kitermelt fenyő kerül konténerbe, és a növény gyökérzetének kevesebb ideje van megerősödni. A Baumaxban ezüst- és szerb lucfenyőt lehet konténerben venni, az ár fajta- és méretfüggő: a 60-80 centis lucot négyezer, az 1,5-1,7 métereset pedig 18 ezer forintért árulják.

Bár a kereskedők már most készülnek a december 6-10. körül kezdődő szezonra, és egyes nagyobb karácsonyfatelepeken már megkezdték a fák kivágását, több termelő is kivár az értékesítéssel. Magyar Zoltán erdőgazdálkodási csoportvezető szerint a Kisalföldi Erdőgazdaság biztosan így tesz: mindenképpen szeretnének a tavalyi 800 forintos méterárnál többet elérni az általuk árusított lucfenyőkért. Gyenge szezonra számít az a várpalotai termelő is, aki 1500-2000 forintért kínálja 2-5 méteres feketefenyőit november eleje óta az interneten. Véleménye szerint a gyengébb minőségű román és ukrán fenyők négy-öt éve beindult importja nyomja le az árakat. Szabó éppen az ellenkezőjét tapasztalja, szerinte a faiskolákban és árudákban egyre jelentősebb a minőségi ezüst- és normandfenyők iránti román kereslet: főleg az utóbbiból vinnének 20-40 százalékkal többet.

Évről évre nő a kereslet a visszaváltható, valamint a később kiültethető földlabdás, cserepes, illetve konténeres fenyők iránt. A barkácsáruházak közül a pécsi Praktikerben már öt éve lehet használati utasítással ellátott fát bérelni két méretben, és ünnep után visszaváltani; idén 400-500 fát lehet majd kölcsönözni. A tapasztalat szerint a fák kétharmada kerül vissza a boltba, ezeket aztán a baranyai közintézmények kapják.