Gyengüléssel kezdte a rövid hetet a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 390,28 pontos csökkenéssel, 27 360,00 ponton zárt szerdán. A pénteki záró értékéhez képest 1,41 százalékkal gyengült.
Vágólapra másolva!

Szerdán több mint 40 milliárd forint értékben kereskedtek a tőzsdén. A vezető részvények közül csak a Mol zárt szerény pluszban 0,02 százalékkal, a többi papír esett. A múlt héten 1,82 százalékkal csökkent az index.

Keresztyén Attila, az Erste Bank üzletkötője elmondta: lehetséges, hogy még egy kicsit tovább csúszik az OTP, de a 9000 forinton valószínűleg megáll, mert ez már egy olyan ár, amiért érdemes vásárolni a papírt. A csaknem 2,5 százalékos mínuszt lényegesebb hírek nem magyarázzák, a piac a pozíciózárás csapdájába került - tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy délután négyig a BUX csak 1 százalék körüli mínuszban volt, ezt követően szedte össze fél óra alatt a további 0,5 százalékos veszteséget. Az eladói lendületre a vevők visszavonultak. Feltételezhetően az amerikai piac hírei sem használtak a magyar indexnek. Az amerikai használtlakás-értékesítési adatok rosszak voltak, és ez délután négykor már éreztette hatását a BÉT-en.

Az OTP-részvények ára 2,45 százalékkal 9170 forintra gyengült, 20,5 milliárd forint értékben kötöttek rájuk üzleteket.

A Mol a nap végére 0,02 százalékkal erősödött, 27 350 forinton zárt, a papír forgalma 11,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom-papírok 4 milliárd forintos forgalommal 932 forinton zártak, ami az előző napi záróárhoz képest 1,38 százalékos gyengülés.

A Richter-részvények 37 600 forinton zártak, ami a pénteki záróárhoz képest 2,40 százalékos gyengülés. A papír forgalma 2,5 milliárd forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 21,17 ponttal, 0,61 százalékkal 3422,48 pontra gyengült.

[origo]/MTI