Gmo-termények importját hagyta jóvá az EU

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió engedélyt adott négy genetikailag módosított termény (GMO) importjára és a 27 tagú unió piacán történő forgalmazására, felhasználására. A Bizottság erről szóló közleménye szerint az engedély tíz évre szól.
Vágólapra másolva!

Az érintett gmo-termények közül három kukoricaféleség, közülük kettő hibrid, a negyedik pedig cukorrépa. Egyiket sem termelik majd az unió területén, azokat csak importálni lehet élelmiszerekben történő felhasználáshoz vagy állati takarmányozásra.

A kukoricafajták egyike a kereskedelmi forgalomban Herculex RW néven vagy az 59122-es kódszámon ismert fajta, a Pioneer Hi-Bred International-nak, a DuPont leányvállalatának és a Dow AgroSciences egyik egységének,a Mycogen Seeds-nek a közös terménye. Ugyanez a két cég fejlesztette ki a 1507/NK603 jelű kukoricahibridet is, amely egyes kártevők szemben, illetve gyomirtószerekkel (glufosinate-ammonium and glyphosate) szemben ellenálló.

A harmadik, a MON810/NK603 jelű, szintén hibrid kukoricaféleséget a Monsanto fejlesztette ki és ez szintén bizonyos rovarokkal, és a Monsanto saját fejlesztésű gyomirtószerének hatóanyagával (glyphosate) szemben ellenálló. A H7-1 jelű cukorrépa a Monsanto és a német KWS SAAT AG közös fejlesztése, és ez szintén a glyphosate-tartalmú gyomírtószerekkel szemben rezistens, és élelmiszerekben, takarmányokban használható fel.