Küzdelem az új cégalapítási szabályokkal

Vágólapra másolva!
Jogértelmezési problémák nehezítik a cégeljárást érintő új rendelkezéseket. A problémával az ügyvédektől a bírókig mindenki küzd, de azt elismerik, hogy a változások iránya jó - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Jövő nyártól már akár egy munkaóra alatt céget lehet alapítani - legalábbis a tervek szerint. A szakemberekben azonban kételyek merültek fel az elképzelés realitásával kapcsolatban. Még sok a vitás kérdés, ellentmondásosak vagy éppen hiányosak a rendelkezések. Hiányoznak a bevezetéséhez szükséges fejlesztési, informatikai feltételek is.

Különösen a cégügyekkel foglalkozó ügyvédek feje főhet, ugyanis sokan közülük még nem készültek fel a nem kis anyagi áldozatvállalással járó elektronikus út alkalmazására. A gyorsabb, egyszerűbb cégalapítást szolgáló - már szeptembertől élő - jogszabályokkal sincs ez másként, küszködnek ezzel a bírák és az ügyvédek, jogértelmezési problémák nehezítik a dolgukat.

Ugyanakkor a szakemberek nem vitatják, hogy lényeges, reformértékű változásokat hozott az új szabályozás. A bírák azért is üdvözlik az elektronikus ügyintézést, mert így jobban koncentrálhatnak az érdemi munkára. Az ügyvédeknek viszont több a munkájuk és felelősségük az e-cégeljárásokban. Az igazságügyi tárca már készíti a jogszabályokat, hogy július elsejétől zökkenőmentes legyen az e-cégbíróság működése - írja a lap.