Uniós pénzben reménykednek a kkv-k

Vágólapra másolva!
A kis- és középvállalkozói szektor várakozásai egy éve folyamatosan javulnak, de összességében még mindig a negatív sáv közepén helyezkednek el - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Ráadásul az index továbbra sem képes közelíteni a 2006. júniusi hirtelen visszaesést megelőző, nullához közeli értékhez - derül ki a K&H Bank és a GfK Hungária Piackutató Intézet idei harmadik negyedéves felméréséből.

A bizalmi index értéke ugyanis az előző negyedévi mínusz 44 pontról mínusz 42 pontra mozdult el. (A mutató értéke mínusz 100 és plusz 100 pont között mozoghat, ahol a nulla a semleges, az alatta levő érték a negatív, felette pedig a pozitív várakozásokat jelzi.)

A nagyobb cégméret ugyan általában nagyobb bizalommal jár együtt, a harmadik negyedévben éppen a vizsgált kategórián belül a legnagyobb árbevételű cégek bizalomvesztése miatt csökkent a különbség a mikrovállalkozások és a többi cég bizalmi szintje között.

Már ötven százalékra nőtt azon vállalkozások aránya, amelyek reálisnak tartják az uniós támogatáshoz való hozzájutást. Továbbra is az agrárvállalatok a legbizakodóbbak, az átlagnál optimistábbak a nagyobb vállalkozások, a kereskedelmi és szolgáltató cégek viszont feltűnően pesszimisták. Az utóbbi oka valószínűleg az önerő hiánya és a gyakorlatlanság.