Javuló kilátások jövőre

Vágólapra másolva!
Az államháztartási deficit idén csaknem a GDP 3 százalékával csökken. A javulás mintegy fele a bevételek emelkedéséből adódik. Másik fele kiadáscsökkenésből fakad. A jövedelemáramlások passzívuma viszont nő, nagyobbrészt a külföldi tőkeállományon keletkező profit, kisebb részt a kamatkiadások következtében. Végeredményben a folyó fizetési mérleg hiánya a tavalyi 5,8 milliárdról 5,2 milliárd euróra javul - derül ki a GKI Gazdaságkutató előrejelzéséből.
Vágólapra másolva!

A GDP növekedése a vártnál is jobban, 2 százalék körülire lassul. Az agrártermelés csaknem 15 százalékos mérséklődése önmagában 0,5 százalékponttal, a közösségi szolgáltatások közel 5százalékos visszaesése több mint 1 százalékponttal mérsékli a GDP dinamikáját. Az ipar termelése 8,5 százalékkal emelkedik. A belföldi turizmus dinamikusan nő, a tranzit szállítások gyorsan emelkednek. Erőteljesen bővülnek az üzleti szolgáltatások is. Az építőipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom 2 százalékkal mérséklődik.

Az infláció 2006 nyarától kezdve erőteljesen gyorsult. Csúcspontja 2007 tavaszán magasabb, mérséklődése 2007 nyarától szerényebb a korábban előrejelzettnél. Ennek több oka van. A csaknem tíz százalékkal gyengülő dollár a világpiaci olajár eddigi emelkedését igen, de a nyersanyagok és az élelmiszerek árának növekedését nem teljesen kompenzálta. Így az importált infláció magasabb lett. Az aszály miatt is jelentős hazai élelmiszer-áremelkedés ment végbe. 2007 szeptemberében az infláció jelentősen, 6,4 százalék ra mérséklődött, de innen már csak nagyon szerényen csökken az év végéig.

A pénzügyi világ turbulenciái érintették a magyar pénzpiacot is. A helyzet szeptemberben stabilizálódott, így az euró árfolyama az év egészében 250 forint körül lesz. A kamatcsökkentési folyamat viszont lelassult, az év végére a jegybanki alapkamat már csak 7 százalék környékére fog lemenni. A nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság középtávon tovább csökkenhet, s ez egyes befektetéseknél komoly hozamcsökkenést, így gazdasági lassulást okozhat. Mivel ez egybeesik a nyersanyag- és élelmiszerárak erőteljes (a dollár gyengülését jócskán meghaladó) emelkedésével, a monetáris politikák egyszerre kerülnek szembe recessziós és inflációs veszélyekkel, ami ellentmondásossá és részben kiszámíthatatlanná teszi magatartásukat.

A GKI Zrt. prognózisa szerint a világpiaci konjunktúra enyhén mérséklődik: az EU-ban a 2006-os 3 százalékról ról idén 2,8-ra, 2008-ban 2,4-re mérséklődik a GDP növekedése. Az újonnan csatlakozott országok dinamikája ennél sokkal magasabb lesz, bár az is lassul. Mindhárom évben a magyar növekedési teljesítmény a legalacsonyabb és nálunk a legmagasabb az államháztartás hiánya is.

A hazai konjunkturális várakozások tükrözik a gazdasági pályamódosítás és a viszonylag kedvező európai konjunktúra együttesét. A fogyasztói bizalmi index 2006 nyarán hatalmasat zuhant és azóta lényegében ezen az alacsony szinten ingadozik. Az üzleti szférában sokkal differenciáltabb a helyzet. Az ipari cégek várakozásai 2006 közepén is csak átmenetileg estek, majd gyorsan visszaemelkedtek és azóta is - ingadozásokkal - a tíz éves átlag felett vannak. Figyelmeztető ugyanakkor, hogy a magyar ipari bizalmi index (az IFO indexéhez hasonlóan) az elmúlt hónapokban folyamatosan csökkent.

A gazdaságpolitika fő céljai és alapvető eszközei valószínűleg változatlanok maradnak 2008-ban. Prioritás lesz az államháztartási konszolidáció folytatása és a reformok előrevitele, továbbá a fejlesztések (EU-forrásokra támaszkodó) gyorsítása. Cél lesz az eddig beindított reformok teljesebbé tétele, s az ezt kísérő feszültségek és ellentmondások kezelése. Lényeges újabb lépések várhatók a nyugdíjrendszert és az oktatási rendszert illetően. Az adórendszerben lényeges változás nem valószínű (nem is lehetséges).

2008-ban úgy mérséklődik tovább az államháztartási és a külgazdasági deficit, hogy ez nem igényel új kiigazító lépéseket. Részben a fehéredési folyamat folytatódása, részben a gazdaság nominális növekedése nyomán az adó- és járulékbevételek jelentősen emelkednek. A költségvetési javaslat a lakossági transzfereknél és az EU-társfinanszírozási (beruházási) kiadásoknál, továbbá néhány kiemelt (de súlyát tekintve kicsiny) területen engedi meg a kiadások számottevő bővülését. Az államháztartás hiánya jelentősen, a GDP 4,1 százalékára csökken. A GKI Zrt. azzal számol, hogy amennyiben a népszavazás nyomán esetleg egyes térítési díjakat vagy költségvetési bevételeket meg kell szüntetni, azt a kormányzat más bevételek növelésével vagy kiadások csökkentésével ellentételezi.

A kissé lassuló, de még mindig kedvező európai konjunktúra kihasználásával a kivitel továbbra is gyorsan, de az ideinél kevésbé emelkedik. Az import dinamikája megközelíti a kivitelét, ebben jelentős szerepe lesz a beruházások élénkülésének. A jövedelmi mérlegben növekvő deficit várható. Így a folyó fizetési mérleg hiánya csak minimálisan, 5 milliárd euró környékére mérséklődik. A 2007-től rendelkezésre álló EU-s támogatási lehetőségek egy kicsi, de erősen növekvő részét (kb. 2 milliárd euró fejlesztési forrást) 2008-ban már elkezdjük felhasználni. Így a nemzetgazdaság külső finanszírozási igénye 3 milliárd euróra mérséklődik.

A gazdasági élénkülés egy része valójában a 2007. évi agrárzuhanás automatikus ellentéte. A közösségi szolgáltatásokban ugyan még mérséklődik a GDP, de már az ideinél jóval kisebb ütemben. Az ipari termelés emelkedik, de így is az ipari export marad a gazdasági fejlődés fő húzóereje. Az építőipari termelés lényegesen élénkül, 7 százalékos bővülés valószínűsíthető. Továbbra is gyors növekedés várható az üzleti szolgáltatásokban. Így összességében a GDP kb. 3,5 százalékkal nő.

Az infláció a kedvezőtlen világpiaci hatások ellenére jelentősen mérséklődik, mivel a konszolidációs lépések egyszeri áremelő hatása fokozatosan megszűnik, a tovagyűrűző hatások pedig gyengülnek. Az infláció 2008 végére kissé 4 százalék alá mérséklődik.