Meredeken lassuló magyar inflációt várnak Londonban

Vágólapra másolva!
Hat százalékhoz közeli éves magyarországi inflációt várnak szeptemberről londoni felzárkózó piaci elemzők; a várakozások széles sávjára ugyanakkor jellemző, hogy vannak 6 százalék alatti és 7 százalékhoz közelebbi előrejelzések is. Az előző havi éves infláció még 8,3 százalék volt.
Vágólapra másolva!

Az UBS, a Deutsche Bank, a Dresdner Kleinwort, a Crédit Suisse, a Goldman Sachs, a Merrill Lynch, a HSBC, a Barclays Capital, a JP Morgan és a BNP Paribas szakértői 5,9-6,7 százalék közötti prognózisokat adtak, 6,22 százalékos várakozási átlaggal. A legalacsonyabb szeptemberi előrejelzést a Goldman Sachs adta, 5,9 százalékkal; a legborúlátóbb a BNP Paribas volt 6,7 százalékos jóslattal. Ez utóbbi cég elemzése szerint jóllehet a magyar fogyasztói infláció várhatóan "markánsan lassult" szeptemberben, a ház azonban a londoni konszenzusnál kisebb mértékű lassulásra számít, az élelmiszerárak megugrása miatt.

A BNP Paribas szerint mindazonáltal a szeptemberi adatban így is "masszív bázishatások" fognak érvényesülni. Emellett a forint 2006 közepe óta végbement erősödése, valamint a belső fogyasztás csökkenése elősegíti a további dezinflációs folyamatot. A potenciális felfelé ható kockázatok közé sorolja a ház a hatósági árakat és az élelmiszer-inflációt; ez utóbbi az elemzés szerint Közép- és Kelet-Európa egészét sújtja a gyenge termések miatt. A BNP Paribas mindazonáltal év végére 5 százalékig süllyedő inflációt, 2008-ban pedig "mérsékeltebb ütemű" további lassulást vár Magyarországon. A cég szerint az MNB következő kamatcsökkentése novemberben, az új inflációs jelentés kiadásával egy időben várható.

A Dresdner Kleinwort 6,0 százalékos szeptemberi inflációs jóslatával a derűlátóbb londoni házak közé tartozik. Előrejelzésében mégis az áll, hogy "nagyon valószínű" ugyan "a közeljövőben" egy újabb negyed százalékpontos kamatcsökkentés, "semmiképpen sincs azonban kőbe vésve", hogy ez már októberben megtörténik. A DrK szerint szeptemberben valószínűleg az élelmiszer-, az üzemanyag- és a szolgáltatási infláció egyaránt gyorsult, ami okozhat kellemetlen inflációs meglepetést. Az élelmiszerárakból és a továbbra is bizonytalan munkapiaci helyzetből adódó inflációs kockázat miatt várható, hogy az MNB óvatos pénzügypolitikai alapállásra helyezkedik, jósolja heti előrejelzésében a londoni Dresdner-részleg.

A Merrill Lynch bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege azzal számol, hogy a szeptemberi éves fogyasztói inflációs ütem Magyarországon 6-6,5 százalék közötti szintre - várhatóan 6,3 százalékra - "omlik össze" az előző havi 8,3 százalék után, a rendkívül erős 12 havi bázishatások miatt. A költségvetési kiigazítás árhatásai ugyanis kezdenek elülni: tavaly szeptember és idén március között a hatóságiár-intézkedések és az indirekt adóemelési hatások 3-3,5 százalékponttal emelték az éves inflációs ütemeket, ezen belül csak tavaly szeptemberben 2-2,5 százalékkal, áll a Merrill Lynch heti felzárkózó piaci londoni előrejelzésében. Ez a ház is hozzáteszi ugyanakkor, hogy jelentős bizonytalansági tényező az "élelmiszerár-sokk", amely a következő hónapokban meghatározó eleme lesz a magyarországi inflációs dinamikának. A ház mindazonáltal az év végére 7,25 százalékig, 2008 végére 6,25 százalékig csökkenő MNB-alapkamatot valószínűsít. A Merrill Lynch szerint a világgazdaság általában is az "utóbbi évtizedek egyik legnagyobb élelmiszerár-sokkját" éli éppen át.

Heti térségi előrejelzésében a JP Morgan befektetési csoport londoni részlege is a szeptemberi magyarországi infláció meredek csökkenésére számít. A ház 6,2 százalékos éves ütemet valószínűsít, és különösen nagy inflációs csökkenést vár a kosár azon komponenseinek esetében - szolgáltatások, hatósági árak és feldolgozott élelmiszerek -, amelyeket a leginkább érintettek a tavalyi költségvetési intézkedések. A JP Morgan szerint ugyanakkor valószínű, hogy a feldolgozatlan élelmiszerek erőteljes áremelkedése megakadályozta a vártnál még meredekebb szeptemberi inflációcsökkenést. A maginfláció azonban markánsan lassulni fog, ami indokolhat egy újabb, negyed százalékpontos kamatcsökkentést már az MNB monetáris tanácsának október 29-ei ülésén, áll az előrejelzésben. A JP Morgan jelenleg azzal számol, hogy az MNB alapkamata 2008 márciusáig 6,50 százalékra csökken, és a jövő év végéig ezen a szinten marad.

Merrill Lynch

6,3 százalék

JP Morgan

6,2 százalék

BNP Paribas

6,7 százalék

Dresdner Kleinwort

6 százalék

UBS

6,2 százalék

Deutsche Bank

6,2 százalék

Crédit Suisse

6,1 százalék

HSBC

6,2 százalék

Barclays Capital

6,4 százalék

Goldman Sachs

5,9 százalék