Csak három kis adót vonnak össze

Vágólapra másolva!
Több ponton is változott a kormány által az Országgyűlés elé terjesztett adótörvénycsomag az eredeti tervekhez képest: a véglegesnek szánt javaslatból kimaradt az ekho kiterjesztése, illetve a kis adók összevonására egy újabb javaslatot tett le a kormány, ami már a harmadik változat egy héten belül - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A reformtörvények elfogadását 2008 tavaszára halasztja a kormány, mégis meglehetősen vaskos - 488 paragrafusból álló módosító csomagot nyújtott be. A parlament elé beterjesztett javaslat több ponton eltér a korábbiaktól.

Az eredetileg tervezett öt kis adó helyett csak hármat vonnak össze a legújabb javaslat szerint, így a szakképzési, a rehabilitációs hozzájárulást, valamint az innovációs járulékot váltja ki az új "erőforrás-fejlesztési hozzájárulás".

A kulturális járulék és a munkaadói járulék megőrzi önállóságát, azokat az arra kötelezetteknek továbbra is fizetniük kell. Az erőforrás-fejlesztési hozzájárulást (efeho) gyakorlatilag minden cégnek fizetnie kell a korrigált nettó árbevétel (vagyis az iparűzési adó alapja) után. Az adó mértéke a cég nagyságától, pontosabban a cég által foglalkoztatott munkavállalóktól függ. A 19 fősnél kisebb cégek az árbevételük 0,3 százalékát, a 19-50 fős cégek 0,35 százalékát adózzák, míg az ötvenfősnél nagyobb vállalkozások 0,6 százalékot. Az ötvenfősnél nagyobb cégek azért fizetnek fajlagosan dupla annyi adót, mint a legkisebbek, mivel a kicsik eddig sem fizettek innovációs járulékot.

A kormány számításai szerint makroszinten nem változik a kis adók összevonásával a cégek terhelése. Ami igaz lehet makrogazdasági szinten, az nem feltétlenül érvényesül minden vállalkozásnál.

A parlament előtt fekvő adócsomagból kimaradt az ekho (egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás) kiterjesztése. Az eredeti elképzelések szerint ugyanis ezt az adónemet januártól választhatták volna egyes színházi dolgozók is, nem csupán a színészek. Valószínűsíthető, hogy a módosító javaslattal a kormánypárti képviselők pótolják a kormány eme "mulasztását". Az adótörvények vitája a jövő héten kezdődhet a parlamentben és a honatyáknak az év eleji hatálybalépéshez legkésőbb november 12-ig el kell fogadniuk.