Erősödéssel nyitott a forint

Vágólapra másolva!
Erősödéssel kezdte a napot a bankközi kereskedelemben a forint. Az eurót reggel kilenc óra után 255,70/80 forinton jegyezték, 1,50 forinttal gyengébben mint előző nap délután.
Vágólapra másolva!

Az amerikai tőzsdéken elért két-, két és fél százalékos index-nyereség javította a befektetők kockázatvállalási étvágyát, ami kedvezett a feltörekvő piaci devizáknak, valamint a forintnak és térségbeli társdevizáinak. A dollárnak szintén kedveztek a fejlemények, így erősödött mind az euróval, mind pedig a jennel szemben.

A dollárt 187,40/50 forinton jegyezték az előző nap délutáni 188,60/80 után.