Beugró sofőrökben bízik a BKV

Vágólapra másolva!
A hirdetésre jelentkezett 158 sofőrben, az alvállalkozókban és a nyugdíjasokban bízik a szeptember 4-ei sztrájk idején a BKV. A közlekedési vállalat szerint, ha nyolcvan százalékában nem indulnak el hajnalban a járművek, megbénulhat Budapest közlekedése. A szakszervezetek szerint, mivel nem közeledtek az álláspontok a béreket illetően a keddi tárgyaláson, a járművezetők és a fizikai karbantartók közül senki nem veszi fel a munkát jövő kedden.
Vágólapra másolva!

Eddig százötvennyolc alkalmi sofőr jelentkezett a Budapesti Közlekedési Vállalat rendkívüli buszvezető álláshirdetésére, a szeptember 4-ei sztrájk idejére - közölte Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs vezetője. Amennyiben péntekig nem sikerül megállapodni az elégséges szolgáltatásról, akkor a hétvégén kétnapos vonal-, illetve típusképzést kapnak a beugró buszsofőrök. A szakszervezetek egyébként kifogást nyújtottak be sofőrtoborzással kapcsolatban, a cég vezetése azonban ezt nem vette figyelembe.

Regőczi Miklós szerint, ha ezen a vizsgán megfelelnek, nyugodtan vezethetik akár a 7-es buszt is csúcsidőben. A sofőrök egy napért 30 ezer forint bruttó bért kapnak, ami a cégnek 40-50 millió forint költséget jelent. Hasonlóan bízik a cég a nyugdíjas dolgozókban és két, alvállalkozásban működő cégében. Jelenleg 1000 nyugdíjasa van a BKV-nak, de azt, hogy hányan állnak be közülük buszt vezetni sztrájk idején, egyelőre nem tudni.

Hasonlóan bizonytalan, hogy a BKV jelenleg is szerződésben lévő két alvállalkozójával hogyan tud majd megállapodni a sztrájk idején. A két cég ugyanis több járatot üzemeltet a fővárosban, de az biztos, hogy ezek a sofőrök nem sztrájkolnak szeptember 4-én, mivel ők nem a BKV munkatársai.

A BKV kommunikációs vezetője egyébként abban bízik, hogy mivel a dolgozók 25 százaléka nem tagja egyik szakszervezetnek sem, ezért nagyon sokan felveszik a munkát kedden reggel. Regőczi Miklós az [origo] kérdésére megerősítette: ha a metró járművezetői és egyéb dolgozói nem dolgoznak, akkor Budapest közlekedése nagy eséllyel megbénulhat.

A BKV szerint a keddi tárgyalás során a szakszervezet 15-20-30 százalékban engedett eddigi követeléseiből.

Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szabad Szakszervezetének alelnöke szerint semmiben sem közeledtek az álláspontok. Így a járművezetők és a fizikai karbantartók közül senki nem veszi fel a munkát jövő hét kedden. A követelésekből sem engednek, így továbbra is csak akkor tartják elfogadhatónak a menedzsment ajánlatát, ha a januárban kapott 15 000 forintos fizetésemelésen túl januárig visszamenőleg valamennyi dolgozónak még 6 százalékkal megemelik a bérét.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége kezdeményezi az Országos Érdekegyeztető Tanács összehívását, mert veszélybe kerül a főváros tömegközlekedése, az utazóközönség biztonsága - derül ki a szervezet közleményéből. Véleményük szerint a jelenlegi helyzet elfogadhatatlan. Ugyanakkor veszélyes is, mert azzal, hogy a BKV más munkahelyekről csábít sofőröket a sztrájk idejére, elveszi a munkavállalók törvényben biztosított, sztrájkhoz való jogát. A sztrájktörés pillanatnyi eredményt hozhat, de veszélyt jelent minden, a későbbiekben megvalósítandó megmozdulásra. Ezáltal a munkavállalóknak a jövőben az ellehetetlenítő gazdasági és bérpolitikával szemben semmilyen lehetőségük nem lesz. A sztrájktörés magában hordozza azt, hogy a munkásság nem tudja demokratikus úton érvényesíteni követeléseit. A Munkástanácsok Országos Szövetsége egyben kéri tagjait és minden munkavállalót, legyenek szolidárisak, ne szerződjenek azzal a BKV-val alkalmi munkára, mely sem a munkavállalók jogos bérkövetelését, sem jogait nem biztosítja.