Áramhiánytól tartanak Japánban

Vágólapra másolva!
Az esetleges áramhiányra való tekintettel rendkívüli intézkedéseket készít elő a Tokyo Electric Power (Tepco) japán villamosipari társaság. A hiány a szigetország legnagyobb atomerőművének leállítása és a kánikula beköszönte miatt következhet be.
Vágólapra másolva!

Újra üzembe helyeznek egy 900 MW-os, korábban a termelésből kivont vízierőművet, egyben szükségintézkedést is életbe akarnak léptetni - jelentette be a Tepco kedden. Az ipari fogyasztók eszerint szükség esetén kötelezően mérsékelnék áramfogyasztásukat.

A Tepconak, a világ legnagyobb villamosenergetikai magántársaságának különben jogában is áll korlátozni az ipari fogyasztók felhasználását hiány esetén, azoknak adott esetben tarifakedvezményt nyújtva. Ezzel a lehetőséggel eddig a Tepco nem élt.

A társaság júliusban kényszerült leállítani a Kashiwazaki-Kariwa atomerőművet, miután az földrengés következtében megsérült és kis mennyiségben sugárzó anyag is kikerült az erőműből. A Tepconak ugyanakkor rekord áramigényt kell kielégíteni az idén, tekintettel a szokatlan, egyes térségekben 40 fok feletti hőség miatt. Főképp a vállalatoknál növekedett a klímaberendezések működtetése miatt az áramfogyasztás.