Mínuszban zárt a tőzsde

Vágólapra másolva!
Hektikus keresekedési nap után 336,43 pontos gyengüléssel, 25 558,16 ponton zárt pénteken a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. Az előző kereskedési napi záróértékhez képest ez 1,30 százalékos gyengülés. A vezető részvények mindegyike veszített értékéből.
Vágólapra másolva!

A kereskedés elején negatív volt a hangulat, délután viszont jelentős pozitív reakciót váltott ki, hogy az amerikai Fed csökkentette a bankoknak nyújtott hitelkamatát - mondta Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője.

Az amerikai Fed pénteken váratlanul fél százalékponttal 5,75 százalékosra csökkentette diszkont rátáját, azt a kamatot, amit közvetlen hiteleire a bankok felé számol fel. A Fed alapkamata továbbra is 5,25 százalék.

A Fed lépésére hirtelen fölugrottak a tőzsdeindexek, a BUX is pozitív sávba került, de végül csökkenéssel zárt. A magyar piacon leginkább az OTP árfolyamán volt nyomon követhető a hangulat változása - fejtette ki az elemző. A bankpapír napközbeni legalacsonyabb és legmagasabb ára között közel 700 forint volt a különbség.

A szakértő szerint a Fed kamatenyhítése rövid távon pozitív hatással lesz a piacokra, átmenetileg csökkentheti a likviditási gondokat, de nagy kérdés, hogy meddig tart a kedvező hangulat. Az alapvető problémák ugyanis, amelyek kiváltották a hitelpiaci válságot, ezzel még nem oldódtak meg. Az elemző véleménye szerint a lépés inkább csak üzenet értékű a piacok számára.

Az OTP-részvények ára 47 forinttal, 0,55 százalékkal 8553 forintra gyengült, 47,1 milliárd forint értékben kötöttek rá üzleteket. A bankpapírral a nap folyamán 8290 forinton is kereskedtek.

A Mol a nap végére 385 forinttal, 1,50 százalékkal gyengült, 25 220 forinton zárt, a papír forgalma 18,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom-papírok 4 milliárd forintos forgalommal 28 forinttal, 3,04 százalékkal gyengültek, 892 forinton zárták a kereskedést.

A Richter-részvények 35 100 forinton zártak, ami az előző napi záróárhoz képest 700 forintos, 1,96 százalékos gyengülés. A papír forgalma 6,4 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények ármozgását tükröző BUMIX 0,20 ponttal, 6,44 százalékkal erősödött, 3264,13 ponton zárt.