Súlyos gyengüléssel nyitott a forint

Vágólapra másolva!
Súlyos gyengüléssel nyitott a forint a bankközi piacon, reggel kilenc órakor az eurót 258,50/60 forinton jegyezték - közel négy forinttal többet kellett fizetni érte, mint az előző nap.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi devizapiacokon a befektetők kockázatvállalási hajlandóságának gyengülésével párhuzamosan nagy összegeket szabadítanak fel feltörekvő piaci devizákból és irányítanak át biztonságosabbnak ítélt eszközökbe - mondták el kereskedők.

A folyamatot erősíti a hozamelőnyügyletek keretében a magasan kamatozó devizákban elhelyezett befektetések felszámolása is, különösen a legnagyobb ilyen pénzfelvételi forrás, a japán jen ellenében. A folyamat első számú kárvallottjai: a török líra, a dél-afrikai rand és a forint.

A fentiek alapján megnőttek a dollár- és amerikaikincstárjegy-befektetésekbe irányított összegek. Az euró/dollár árfolyam alakulását a dollár javára billentették még az eurózónából érkező viszonylag gyenge konjunkturális adatok, valamint az EKB várható kamatpolitikájával kapcsolatban kialakult bizonytalanság is. Egyes vélekedések szerint a kialakult helyzetben az EKB mégsem lépi meg a szeptemberre várt kamatemelést.

Az euróval szemben gyengülő forint az euró dollárral szembeni meghátrálása tükrében különösen nagyot esett a dollár ellenében. A dollárt 191,50/70 forinton jegyezték szerdán reggel, több mint négy forinttal erősebben, mint az előző nap.