GDP: 11 éves mélyponton a növekedés

Vágólapra másolva!
Az idén a második negyedévben - az előző év azonos időszakához viszonyítva - 1,4 százalékos volt a gazdasági növekedés kiigazítás nélkül és a naptári hatás kiszűrésével egyaránt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes adatok alapján. Ilyen rossz adat 11 éve nem volt, az elemzők 2,1 százalékos növekedést vártak.
Vágólapra másolva!

A KSH és az Ecostat gyorsbecslése alapján a szezonálisan kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,2 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék.

A gyorsbecslés korlátozott információs bázisra épül, így megbízhatóságának hibahatára plusz, mínusz 0,2 százalékpont. Az idén az első félévben a GDP 2 százalékkal, naptári hatás kiszűrésével pedig 2,1 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.

A GDP az első negyedévben kiigazítás nélkül 2,7, a kiigazított adatok alapján 2,8 százalékkal bővült 2006 első negyedévéhez viszonyítva. A megelőző negyedévhez képest a bővülés 0,4 százalékot tett ki. A KSH szeptember 7-én közli a második negyedéves GDP adatot.

A PM szerint őket igazolja az alacsonyabb GDP-adat

Visszaigazolja a Pénzügyminisztérium óvatos becslését a második negyedévi GDP bővülés 1,4 százalékos előzetes értéke - mondta Tátrai Miklós, a PM államtitkára. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a következtetések levonásával a részletek szeptemberi közléséig várni kell, de úgy vélte, hogy az adat mögött álló folyamatok megfelelnek a kormány szándékának. Ezt - szavai szerint - az állami szférában, elsősorban a szolgáltatás területén megmutatkozó, az átlagnál alacsonyabb GDP-bővülés, a kissebbé váló állam és a reálszférában az export kedvező teljesítményén alapuló folyamatok igazolják.

A tárcára az elmúlt hónapokban erős nyomás nehezedett a piac és az elemzők részéről, az éves 2,2 százalékos GDP bővülési prognózis megemelése érdekében, ám a KSH adata a PM óvatosságát igazolta - mondta Tátrai Miklós. Hozzátette: amennyiben a szeptember 7-én megjelenő részletes adatok indokolják, a PM korrigálni fogja a prognózist, jelenleg azonban nincs miért. Az államtitkár természetesnek és vártnak nevezte, hogy a kiigazítást követő első fázisban a GDP növekedés lassul, de úgy vélte, hogy 2008-ban megindulhat a bővülés gyorsulása, aminek egyik záloga az uniós források felhasználása.

Legfeljebb 2,5 százalékos GDP-növekedést jósolnak

Az év egészére 2,4-2,5 százalékos gazdasági növekedés várható - felelték az MTI által megkérdezett elemzők a második negyedévi - az előző év azonos időszakához viszonyítva - 1,4 százalékos előzetes GDP növekedés ismeretében.

A GDP negyedéves növekedési mutatója 1996 óta nem volt ilyen alacsony - mutatott rá Trippon Mariann. A CIB Bank vezető elemzője a részletes adatok ismerete nélkül azt gondolja, hogy az ipari termelés lassulása mellett elsősorban a kiskereskedelmi forgalom csökkenése, pontosabban a lakossági fogyasztás visszaesése áll az adat mögött.

Most látszik, hogy érthető és indokolt volt a Pénzügyminisztérium óvatossága, amikor a 2,2 százalékos GDP-növekedési adat felülvizsgálatára hiába ösztönözték - emlékeztetett az utóbbi hetek hangulati elemére Forián Szabó Gergely. A Pioneer Alapkezelő vezető elemzője úgy véli, hogy az adat arra utal, hogy lakosság kevéssé "simította ki" fogyasztását. Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője arra utalt, hogy a lakossági fogyasztás negatív mutatója erőteljesen visszahúzta a gazdasági növekedést, amelynek a továbbra is lassú ütemben bővülő beruházások sem adtak lökést.

Bár a részletes adatok nem ismertek, elképzelhető, hogy az építőipar egyes teljesítmény mutatói, például a Hankook beruházás, az első negyedéves GDP-t gyarapították, s a második negyedévet ez lefelé módosította - tette hozzá. Az idei év egészére Trippon Mariann 2,4 százalékos, Nyeste Orsolya és Forián Szabó Gergely egyaránt 2,5 százalékos gazdasági növekedést prognosztizált.

Fidesz: kilátástalan állapotban van a gazdaság

A Fidesz szerint kilátástalan állapotban van a magyar gazdaság, és bebizonyosodott, hogy a kormány gazdaságpolitikája megbukott - mondta Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A felelőtlen ígérgetések, a kaotikus gazdaságpolitika nem tud kivezetni a jelenlegi állapotból - közölte az ellenzéki politikus a kedden nyilvánosságra hozott makrogazdasági adatok kapcsán, amelyek szerinte az elmúlt évtizedben a legrosszabbak.

Bánki Erik azt mondta: a kormány ezen a negatív tendencián nem tud változtatni, az egyetlen megoldás az lenne, ha belátná alkalmatlanságát és távozna. Mint mondta, a Fidesz parlament előtt lévő adócsökkentő és gazdaságélénkítő csomagjai kiutat jelenthetnének a jelenlegi reménytelen állapotból.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Bánki Erik közölte: a magyar gazdaság teljesítménye idén hónapról hónapra csökken, miközben a környező országokban, például Szlovákiában 9 százalék fölötti gazdasági növekedést mértek. "A pannon puma defektet kapott" - fogalmazott. Bánki Erik szerint kiutat jelenthetnének a jelenlegi állapotból a Fidesz Országgyűlés előtt lévő gazdaságélénkítő és adócsökkentő csomagjai, amelyek a kis- és középvállalkozásokat támogatják. A képviselő úgy vélte ahhoz, hogy változások történjenek az kell, ne csak a szavak szintjén, hanem érdemben történjen egyeztetés a gazdasági szféra szereplőivel.

[origo]/MTI